Vágólapra másolva!
Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája: a választási apparátus begyakorolta az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi voksolás választásnapi feladatait - közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. 
Vágólapra másolva!

Pálffy Ilona elmondta: a felkészítések, előkészületek befejeződtek, az NVI munkatársai készen állnak a választás technikai lebonyolítására. A főpróba szerint a választási informatikai rendszer megfelelő teljesítményű, és eleget tesz a jogszabályi, igazgatási és informatikai követelményeknek. Hozzátette:

A főpróba célja az volt, hogy meggyőződjenek arról, az önkormányzati és nemzetiségi választásra készített informatikai rendszer jól működik-e, valamint az ügyintézők gyakorolhassák a szavazásnapi feladatokat.

Azt mondta, a próba során minden állomáshelyről adatokat küldtek a központba, és modellezték a szavazatösszesítést is. A szavazás napján a részvételi adatokat 7, 9, 11, 13, 15, 17 és 18.30 órakor összegzik majd, az eredményeket pedig a szavazókörök zárása után hozzák nyilvánosságra. Az, hogy a választás napján a szavazókörök este 7 órai zárása után mikor jelennek meg az adatok az internetes tájékoztató rendszerben, attól függ, a szavazatszámláló bizottságban mennyire gyorsan összesítik a szavazólapokat.

Pálffy Ilona szólt arról is, hogy az önkormányzati választáson az EP-választáshoz hasonlóan az NVI bővített védelmi megoldásokat alkalmaz a különböző típusú kibertámadások kivédésére.

Az NVI SOC közvetlen kapcsolatban áll a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Nemzeti Eseménykezelő Központtal.