Karácsony Gergely sötét alakok hátán kíván felmászni a hatalomba, de képtelen kordában tartani őket

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. október 1. Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt az idősek világnapja alkalmából, Könyöradomány helyett érdemi megbecsülést az időseknek címmel tartott sajtótájékoztatóján a belvárosi Széchenyi téren 2019. október 1-jén. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója nyilatkozott az Origo-nak a pénteken a Karácsony szövetségesének számító, kispesti szocialisták háza tájáról kirobbant gigabotrány kapcsán. A szakértő elmondta, hogy a Lackner és társasága a 90-es évek szocialista és szabaddemokrata politikáját és politikusait idézi: akik gengsztermódszerekkel dolgoztak. Kifejtette továbbá, hogy abból is látszik Karácsony alkalmatlansága, hogy ilyen alakok hátán kíván felmászni és rajtuk keresztül pozícióhoz jutni, cserébe pedig számos gazemberség felett szemet huny. Arra viszont képtelen, hogy kordában tartsa ezeket az embereket.
Vágólapra másolva!

A szakértő felidézte, hogy akkor, amikor Szombathely fideszes alpolgármesteréről kerültek elő hasonló képek, akkor a szocialisták ezerrel verték az asztalt, hogy az alpolgármesternek azonnal le kell mondania.

És ezzel a szombathelyi politikus politikai pályafutása be is fejeződött. A szocialisták azóta úgy tűnik, levetkőzték ezeket az erkölcsi aggályokat, ugyanis a kispesti szocialisták ügyében egyelőre még senkit nem szólítottak fel lemondásra.

Farkas Örs a Lackner Csaba "kólázós", a porciózó tányért keresgélő jelenetéről elmondta, azt mélyen elítélendőnek tartja.

A szakértő szerint ugyanis maga az az élethelyzet, a résztvevők közötti hangnem és maga a kábítószerezés, továbbá az, hogy ezt az élethelyzetet a résztvevők teljesen természetesen kezelik, minden megbotránkozás nélkül, az egyfajta bűnözői embertípusra vall.

A szakértő emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy mivel ezeket a képviselőjelölteket a "nagy összefogás" magába olvasztotta, ezért valamennyi delegáló ellenzéki párt felelőssége, hogy milyen zűrös ügyek kerülnek róluk napvilágra.

Farkas Örs a kispesti korrupciógyanús ügyletek kapcsán elmondta, hogy ezek a kerületek a szocialisták életben maradásának zálogai.

Kifejtette továbbá, hogy ezek az alakok a 90-es évek szocialista és szabaddemokrata politikáját és politikusait idézik: akik gengsztermódszerekkel dolgoznak.

- jegyezte meg a szakértő.

Farkas Örs beszámolt arról is, hogy az a probléma, hogy a mai napig ezek az alakok dominálnak az ellenzéki oldalon, és a Karácsony-féle újabb szereplőknek esélye sincs, és képtelenek is arra, hogy őket kordában tartsák.

Karácsony Gergely és szövetségese Gajda Péter, kispesti MSZP-s polgármester Forrás: Facebook

Sőt, Karácsony ezeknek a sötét szereplőknek a hátán akar felkapaszkodni, és ezért cserébe - ahogy az a kiszivárgott hangfelvételből is kiderült - szemet huny számos gazemberség felett, de képtelen rendet tartani ezek között a sötét alakok között.

Ami jól mutatja az ellenzéki főpolgármester-jelölt alkalmatlanságát.

Farkas Örs annak kapcsán, hogy Karácsony mély hallgatásba burkolózott az eset kapcsán, megjegyezte, hogy véleménye szerint az egész ellenzéki összefogás egy mesterségesen összetákolt színház, és emiatt folyamatosan repedeznek a színfalak, ahogy azt az elmúlt hetekben is tapasztalhattuk.

Karácsonyék ugyan igyekeztek tudomást sem venni a kispestihez hasonló ügyletekről, azonban ezekből olyan sok van, és olyan súlyos ügyekről van szó, amelyre vélhetően ők maguk sem számítottak és szépen lassan rájuk omlanak.

A kispesti ügyről elmondta, hogy kötve hiszi, hogy lesz olyan erős, egységes kiállás, mint László Imre vagy Pikó András esetében, mivel olyan súlyos, bűncselekménygyanús ügyletekről van szó.

Az igazgató szerint annyira gyenge és mesterséges ez az összefogás, hogy ha még két hétig tartana a kampány, valószínűleg az egész összeomlana.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő saját elmondása szerint több mint négyszer annyi pénzt keres havonta, mint amennyi a valós, bevallott jövedelme. A politikus szerint Kránitz Krisztián szocialista önkormányzati képviselőnek, aki a kispesti vagyonkezelő igazgatója is, több száz millió forintos eltitkolt vagyona van. Olyan képi és hangfelvételek jutottak a Magyar Nemzet birtokába, amelyeken egy kispesti MSZP-s képviselő beszélget társaival a helyi ügyekről, kólának nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben. A döbbenetes felvételeket a Hír TV bemutatta.