További sötét ügyek derülhetnek ki Karácsony Gergely jelöltjeiről

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet véleménycikkéből kiderül, hogy újabb, sötét ügyek derülhetnek ki az alkalmatlan Karácsony Gergely szövetségeseiről. És nemcsak kispesti szocialistákról. Bácskai Balázs Bepillantás a kulcslyukon című írásából idézünk az alábbiakban.
Vágólapra másolva!

"... egy hangfelvételen Karácsony Gergely, az ellenzék főpolgármester-jelöltje arról beszélt, hogy ha nem egy tapasztalt politikus vezeti Zuglót, akkor a szocialista párt szétlopja a kerületet. – [Horváth] Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni – mondta a politikus, aki hozzátette, hogy elásnák, ha visszamenne a kerületbe.

Most ismét megtörtént. A lapunk által megszerzett hangfelvételekből kiderül, hogy mi vár azokra a kerületekre, településekre, amelyeket „hídfőállásnak" használna az ellenzék a kormány elleni harcban. A hanganyagokból az is kiderül, hogy a főváros egyik kerületét már szét is lopták a szocialisták. A milliárdos adósságba vert Kispest polgárai húsz évig fogják fizetni a helyi baloldali politikusok dőzsölését.

Az MSZP önkormányzati képviselői a felvételeken szemérmetlenül beszélnek a lopásról, valamint arról is, hogy a párt parlamenti képviselője „már nem kér". Aki viszont kér, az a polgármester, aki összeveszik pénzéhes alkalmazottjával, mert ő csak „hármat kapott", míg a másik „tizenkettőt" tett zsebre. Milliót. A párt európai parlamenti képviselője strómanokon keresztül juttat magának pluszpénzeket, mert kevesli a brüsszeli milliós fizetést – hallható a felvételeken.

Miközben ezekről a témákról folyik a beszélgetés, előkerülnek a fehér poros zacskók és a bankkártyák, amikkel „utcákba" rendezik az anyagot, csíkokat húznak ki egy tányéron. Hamarosan egy prostituáltat is hívnak. – Diáklány. Húszezerért egy órán keresztül csinál bármit – hallható a hanganyagokon.

És a beszélgetők reménykednek egy szebb jövőben. – A következő öt évben sok mindent meg kell csinálni, nagyon kell hajtani a biciklit, hogy utána ne kelljen sokat dolgozni – hangzik el a felvételeken.

A szereplők a korai nyugdíj álmát kergetik, ami nem kevés pénz az ő esetükben. 200-250 millió forint alig tart ki több mint egy évtizedig. Ennek a sokszorosát kell tehát megkeresni az elkövetkezendő öt évben. Most már csak az a kérdés: a választók eltűrik-e, engedik-e nekik?"