Troll: Nagy szívás ez a szociknak

Vágólapra másolva!
Megkövette - ironikusan - a Hír TV Troll című műsora Karácsony Gergelyt, aki szerint a zuglói MSZP-sek szétlopják a kerületet. Most úgy tűnik, hogy Kispesten is hasonló a helyzet. Aki tüzetesebben megnézte a most napvilágot látott felvételeket, megtanulta baloldali politikusainktól, hogyan is kell szakszerűen megtisztítani a „kólát" és közben elég jó tanácsokat kaphatott arra vonatkozóan, hogyan lehet honatyaként százmilliókat zsebre tenni suttyomban. A péntek esti Trollban erről beszélgettek, és persze arról is, hogy Puzsér Róbert először alkalmatlannak nevezte Karácsony Gergelyt, aztán felszólította, hogy lépjen vissza, végül felajánlotta neki a főpolgármester-helyettesi posztot.
Vágólapra másolva!

Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője szerint szívás a mostani helyzet a kispesti szociknak. A lapszerkesztő megdöbbentőnek találja a mostani felvételeket. Elmondta, sok kiszivárgott felvételről lehet tudni mostanában, de az őszödi típusú felvételek után a baloldalnál ennek nagy hagyománya van.

Engem meglepett. Ilyen regnáló típusú politikusokat kokainozni látni, hogy ezt tv-ben láthatom, ez kicsit új volt nekem"

- mondta a Magyar Hírlap lapszerkesztője.

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője elmondta, megdöbbentőnek tartja, hogy senki sem tudott arról, hogy létezik a felvétel.

„Ezen röhögtünk itt már hetek óta, hogy érdekes módon mindig egymásról adnak ki felvételeket. Tehát nem kell ide titkosszolgálat meg Fidesz, mivel egymást nyomják föl folyamatosan"

- fogalmazott a Médianéző ügyvezetője.

Gajda Péter azt mondta, nem tudta rendesen megnézni a felvételeket, és amúgy sem ismeri fel a videón Lackner Csabát. Az adásban mindenki egyetértett azzal, hogy Gajdának teljesen el kellene zárkóznia Lacknertől, és lemondásra kéne felszólítania őt.

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy ez egy nagyon komoly büntetőügy.

„Ha valaki kokainozik, és arról felvétel van, az büntetőügy. Az büntetőügy, ahogy a korrupcióról beszélnek. Nézzük meg, hogy valóban annyi pénzt eltettek-e, és hogy valóban cégekbe szervezik ki!"

- jelentette ki a Figyelő főmunkatársa.

A teljes adást itt nézheti meg: