A miskolci ellenzéki polgármester-jelölt bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett

Vágólapra másolva!
Hubay György miskolci fideszes országgyűlési képviselő szerint szétesett Veres Pál ellenzéki polgármesterjelölt csapata.
Vágólapra másolva!

A fideszes országgyűlési képviselő kedden a borsodi megyeszékhelyen sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy

Hubay György azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy az ellenzéki Velünk a Város elnevezésű csoport miskolci 14-es egyéni választókerületben induló képviselőjelöltje, Csontos Róbert kedden visszalépett a jelöltségtől.

Megjegyezte, hogy az LMP-s politikus világosan ki is mondta indokait. "Vállalhatatlanná lett Veres Pál, mint független jelölt, mert valójában a bukott MSZP-s és DK-s politikusok foglya lett, és vállalhatatlan lett mint polgármesterjelölt,

- idézte Csontos Róbert szavait Hubay György.

A fideszes képviselő úgy fogalmazott, hogy

a Velünk a Város jelöltjének visszalépésével világossá vált, hogy meztelen a király; Veres Pál csapata szétesett

(...), a választásnak mint bukott jelölt és mint bukott csapat vágnak neki".

Kijelentette: Veres Pál hazudott és félre akarta vezetni a miskolciakat, amikor azt állította magáról, hogy civil és független, miközben csapatának olyan - a városban már számtalanszor csúfosan leszerepelt - tagjai vannak, mint Simon Gábor bukott MSZP-s országgyűlési képviselő, (...) támogatóinak listavezetője pedig Gyurcsány Ferenc főideológusa, pártjának elnökségi tagja Debreczeni József.

Hubay György egyúttal hangsúlyozta: Veres Pál csapata hazudott akkor is, amikor közvélemény-kutatási adatokat hamisítottak azért, hogy meggyőzzék a miskolci választókat arról, nagyon is érdemes rájuk szavazni, olyannyira vezetnek. Ezzel szemben

- mondta a fideszes politikus.

Hubay György kiemelte: éppen a Fidesz-KDNP miskolci polgármester-jelöltje, Alakszai Zoltán vezet tíz százalékkal. A képviselő szerint

a Velünk a Város minden állításáról kiderült, hogy aljas hazugság.

Arra kérte a miskolciakat, hogy vasárnap ne engedjék a hatalom közelébe ezeket az elemeket. Miskolc nem lehet ellenzékben, maradjon erős kezekben a város, maradjunk nyerő oldalon, szavazzunk a Fidesz-KDNP jelöltjeire és Alakszai Zoltánra - zárta szavait.