Karácsony Gergelyt még Gyurcsány Ferenc és a többi szövetségese is teljesen alkalmatlannak tartja

KARÁCSONY Gergely
Budapest, 2019. június 26. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa, az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztás győztese az eredményhirdetésen a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) budapesti székházában 2019. június 26-án. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Karácsony Gergelynek, a balliberális ellenzék főpolgármester-jelöltjének alkalmatlanságát azok a megjegyzések is bizonyítják, amiket saját szövetségesei mondanak róla. A legerősebb ezek közül is az, amikor a bukott baloldali miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc határozottan kijelentette, hogy nem hisz a győzelmében. Mesterházy Attila és Puzsér Róbert - aki néhány napja főpolgármester-helyettesi pozíciót ajánlott Karácsonynak, ha visszalép - arról beszélt, hogy Karácsony folyamatosan hazudozik. Horváth Csaba szerint pedig Karácsony azt sem tudja, mit akar, nincs is programja.
Vágólapra másolva!

Hogy mennyire nevetséges az egész ellenzéki együttműködés, azt jól mutatja, hogy még Gyurcsány Ferenc sem hisz Karácsony Gergely képességeiben. Erről indított telefonos tájékoztató kampányt a Fidelitas.

A teljesen alkalmatlan zuglói polgármester sorozatos botrányai - többek között az, hogy az általa irányított kerületet már csak egy folyamatosan megújított, kétmilliárdos folyószámlahitel tartja életben - mára odáig vezettek, hogy még saját szövetségesei sem tartják alkalmas és esélyes jelöltnek. Ugyanis teljesen egyértelmű, hogy aki egy kerületet sem tud elvezetni, az alkalmatlan az egész főváros irányítására.

– ennyire egyértelműen beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsonyról.

Sokat mondó a stílus is: Gyurcsány lenézően egyszerűen csak Gergőzte Karácsonyt.

Gyurcsány ezt akkor mondta, amikor végső kétségbeesésében megpróbált új jelöltet találni Karácsony helyett és a korábbi megállapodások ellenére elindította Kálmán Olgát, a nulla politikai tapasztalattal rendelkező bukott televízióst Karácsony ellen az ellenzéki roncsderbin. Jellemző, hogy a választók még a nyilvánvalóan alkalmatlan Kálmán Olgát is esélyesebb és jobb jelöltnek tartották, mint Karácsonyt - ezt igazolta a Századvég július eleji felmérése is, amiből persze kiderült az is, hogy Tarlós Istvánnal senki nem versenyezhet, a főpolgármester óriási fölénnyel előzte meg mindegyik jelöltet.

Gyurcsány egyébként kétszeresen is átverte Karácsonyt. Emlékezhetünk, az EP-választás kampányában Karácsony azért nem kampányolhatott az MSZP mellett, mert ez volt a feltétele annak, hogy Gyurcsányék támogassák a főpolgármester-jelöltségét. Aztán mégis elindították ellene Kálmán Olgát. Persze, nem arról van szó, hogy a botrányt botrányra halmozó Karácsony bármiben segíteni tudott volna az MSZP-n, hanem egyszerűen arról, hogy a szétesett szocialista pártban már nem maradt ismert politikus, akiről a választók tudnák, hogy kicsoda.

A totális érdektelenségbe fulladt ellenzéki roncsderbi közben is többször elmondták véleményüket Karácsonyról az ellenzéki politikusok. Az egyik ilyen eset volt, amikor Karácsony egy elfuserált kampánykísérletként egy telefonos kampányban Gyurcsány Ferenc jelöltjeként állította be magát. Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-párt szóvivője egyszerűen választási csalásnak nevezte ezt. Gréczy egyébként többször vádolta hazudozással és szószegéssel Karácsonyt, például azért, mert nem mondott le a Párbeszéd társelnöki posztjáról, pedig előzőleg ezt megígérte.

Az alkalmatlan zuglói polgármester nem csak Gyurcsányéknak, hanem a szocialistáknak is kínos. Horváth Csaba, akiről Karácsony őszödi beszédében a Zuglót szétlopó szocialistákra utalva azt mondta, hogy legalább tudja, miért jár börtön, kereken kimondta, hogy Karácsonynak nincs is programja. Szavaiból kiderült, biztos benne, hogy Karácsony Gergely azt sem tudja igazán, hogy mit akar.

Karácsony Gergely, Zugló csődbe vivője Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mesterházy Attila, a szocialisták korábbi elnöke már tavaly novemberben tudta, mire számíthatnak az összevissza beszélő, alkalmatlan zuglói polgármestertől, szépen össze is foglalta azt, amit Karácsonyról tudni kell. Facebook-bejegyzése akkor született, amikor Karácsony még a zuglói polgármesterjelöltséget akarta kikönyörögni magának és a Párbeszéd azzal zsarolta az MSZP-t, hogy csak akkor mennek bele a közös EP-listába, ha ezt megkapják: "Miért nem beszél Karácsony Gergely őszintén velünk? Lenéz minket? Ő követeli leghangosabban az előválasztást Budapesten, KIVÉVE ha a SAJÁT polgármesteri székéről van szó, mert akkor azt neki, előre garantálnunk kell" - háborodott fel akkor Mesterházy.

A szocialisták aztán egy manipulált előválasztással Karácsonyt a főpolgármester-jelölti pozícióba ejtőernyőztették (az, hogy az előválasztás első fordulója manipulált volt, Karácsony őszödi beszédéből derült ki, ahol elmondta, előre megállapodtak arról, hogy Horváth Csaba indulhat Zuglóban, Karácsony pedig főpolgármester-jelölt lesz).

Karácsonyt hazugnak tartják a szövetségesei

Puzsér Róbert a humorista főpolgármester-jelölt júniusban, a Karácsony Gergely győzelmével véget ért, a budapesti választópolgárok töredékét megmozgató, nevetséges ellenzéki roncsderbi után mondta ezt. Ez azért érdekes, mert a harciaskodó nyilatkozatok ellenére kiderült, Puzsér is Karácsony szövetségese, éppen a napokban ajánlott főpolgármester-helyettesi pozíciót Karácsony Gergelynek, ha visszalép a javára.

A Fidelitas ezt a nyilatkozatot is kiemelte egyik videójában:

Ezek a példák is egyértelműen bizonyítják: Karácsony Gergelyt még saját szövetségesei is teljesen alkalmatlannak, gondolatok és program nélkülinek tartják. Azért indították a főpolgármester-jelöltségért, mert egyrészt mögötte szét tudnák lopni a várost, ahogy azt Zuglóban is teszik, másrészt tudják: úgyis kikap Tarlós Istvántól, így végre megszabadulhatnak tőle.