Lopásról vallanak Karácsony szövetségesei - ezt tudjuk eddig az ellenzéki botrányról

Vágólapra másolva!
Újabb hangfelvételek kerültek nyilvánosságra Karácsony szövetségeseinek kispesti botrányáról. Somogyi Lászlóné szocialista kispesti önkormányzati képviselő férje az egyik olyan üzletember, aki sűrűn felbukkan az önkormányzat környékén - derül ki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott mintegy félszáz órányi hangfelvétel egyikéből. A felvételekből kiderül, hogyan tüntetik el az MSZP-hez közel állók a beruházások árából visszaosztott pénzeket. Aki elárulja őket, azt legszívesebben elásnák - derül ki a felvételekből. A hanganyagokon közpénzek ellopásáról, az önkormányzati pénzek visszaosztásáról is beszélt Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő. A felvételeken a kispesti polgármester bizalmi embere és Lackner baráti köre fedi fel legbensőbb „üzleti" titkait, egyes anyagokon a beszélgetés közben „kólának" nevezett fehér port rendeznek „utcákba" egy bankkártya segítségével, és alkoholt fogyasztanak. Hatalmas bajba kerültek Karácsony Gergely szövetségesei.
Vágólapra másolva!

Kránitz Krisztián, a kerületi vagyonkezelő (Vaműsz) vezetőjének bukásával azonban Somogyi László élete is nehezebbé vált, a vállalkozó kétségbe esett a hírtől, hogy „Krinyó" már nem lesz ott a következő testületben – derült ki a felvételekből. Somogyi a közelmúltban számos fenyegetést kapott. Egy, a Magyar Nemzethez is eljuttatott feljelentésből pedig további információk derültek ki arról, hogyan tűnnek el a pénzek a Karácsony szövetségeseihez köthető önkormányzati beruházások környékén.

„A Somogyi Laci tegnap tudod mit mondott? Kifakadt magából, mert nem bírta magában tartani pár whiskey után, tudod, hogy Kránitz kiesett, kimondta a végén, hogy

- hangzott el a felvételen Lackner Csaba szocialista önkormányzati képviselő szájából.

Kránitz barátnője a harmadik napra bekattant

Somogyi és Somogyiné, Kránitz, Lackner és Gajda Péter évente együtt járnak el síelni. A hanganyagok tanúsága szerint a legutóbbi alkalommal elszabadultak az indulatok, Kránitz barátnője annyira bekattant a harmadik napon, minden szir-sz...rtól..." – mondta Lackner. A képviselő elmeséli a felvételeken, hogy a vagyonkezelő igazgatójának barátnője – aki a hangfelvételek szerint időközben a jegyese lett – leköpte Somogyit, és azt mondta neki, hogy

Ismét előkerült az elásás

A nő Gajda Pétert és Lacknert is megfenyegette: „azért vagytok még életben, mert rólatok nem beszélek, nem dalolászok" – mesélte Lackner, amelyre a felvételen egy korábbi XX. kerületi MSZP-s politikus úgy reagált: felháborító, hogy a nő megfenyegette a „képviselőtársakat", és

A hanganyagok alapján már Kránitz megbuktatása előtt gyűlt a feszültség a társaságban, és a Vaműsz igazgatójának kiesése tovább növelte azt. Kránitz barátnője mellett a hanganyagok szerint „Krinyó" egyik ismerőse is megfenyegette a vállalkozót. O. egy ingatlan adásvétele kapcsán összeveszett a polgármesterrel, és

- elevenítette fel Lackner egy zsarolás történetét.

Újabb részletek derültek ki arról, hogyan is működnek a szocialisták Kispesten Forrás: Facebook

Így lopnak Karácsony jelöltjei

Karácsony szövetségeseinek botránya a Hír TV Címlap című műsorában is téma volt. Fodor-Horváth Zsófia, a 888.hu újságírója azt mondta Lackner Csaba mondataival kapcsolatban, hogy „Ami nagyon szomorú, hogy nincs semmi meglepő ebben az egészben, hiszen a szocikról van szó. Szembe jött velem egy vicces mém a Facebookon, amin az volt, hogy ma olyan hideg volt, hogy a szocik a saját zsebükbe tették a kezüket, nem máséba.”

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője hozzátette: „Nekem az jutott eszembe, hogy olyanok, mintha anti-Robin Hoodok lennének.” Jobbágyi Zsófia, a Magyar Hírlap lapszerkesztője a következőket mondta:

Karácsony összevissza beszél

Mint arról korábban beszámoltunk, Karácsony Gergely már megint összevissza beszél, ezúttal a kispesti korrupciós botránnyal kapcsolatban.

Az érezhetően ideges, sarokba szorított politikusként viselkedő Karácsony ezúttal ellentmondott saját jelöltjének, Gajda Péternek, Kispest szocialista polgármesterének

a hétfői tájékoztatóján. Miután mutattak neki két képet Lackner Csabáról, az egyik Lackner hivatalos fotója az önkormányzat honlapjáról, a másik pedig egy kivágott fotó a Hír TV által bemutatott felvételről, Karácsony elismerte, hogy nagy a hasonlóság a két férfi között. Ezzel szemben Kispest polgármestere korábban azt mondta, hogy nem ismeri fel a videofelvételen a férfit.

Karácsony Gergely a kispesti botrány kapcsán is összevissza beszél Forrás: V4NA

Pénteken robbant a gigabotrány

Mint ismert, a Hír TV pénteken hozta nyilvánosságra azt a képfelvétel- és hanganyagrészletet, amelyen Lackner drogozás közben 100 millió forintos lopásokról beszél. Az ismeretlen körülmények között, valamikor nyáron rögzített beszélgetésből kiderült az is, hogy

a szocialista politikus több mint négyszer annyi pénzt keres havonta, mint amennyi a valós, bevallott jövedelme.

A szocialista képviselő arról is értekezett a felvételen, hogy Kránitz Krisztián (MSZP) képviselőtársának, aki egyben a kispesti vagyonkezelő igazgatója is, több száz millió forintos eltitkolt vagyona van. Lackner továbbá azzal is dicsekedett, az önkormányzati pénzek hogyan kerültek visszaosztásra a külső vállalkozásoktól.

A Magyar Nemzet szombaton, a Hír TV vasárnap délelőtt újabb részleteket mutatott be az utóbbi idők legnagyobb korrupciós botrányáról, kiderült, hogy Gajda Péter, Kispest szocialista polgármestere, Karácsony Gergely jelöltje mintegy hárommillió forint korrupciós pénzt fogadott el az egyik önkormányzati mutyi után.

Mindezek után szánalmasan tartják magukat az alkalmatlan főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely kispesti jelöltjei a taktikához, miszerint úgy tesznek, mintha nem ismernék fel egymást a Hír TV által nyilvánosságra hozott kép- és hanganyagokon. Érthető módon a kiszivárgott beszélgetés érzékenyen érintette a korrupciógyanúba keveredett polgármestert, aki közösségi oldalán próbált meg reagálni a fejleményekre.

Karácsony Gergely nagyon ügyetlenül falaz Gajda Péternek Forrás: Gajda Péter/Facebook

Nem akarja felismerni kokainozó bizalmasát

A szocialista politikus rágalomnak tartja a személyével kapcsolatos, a helyi és országos sajtóban megjelent híreket. Ezt azzal a - már jól ismert ellenzéki - érveléssel igyekezett alátámasztani, miszerint

  • a felvételek többsége bizonytalan eredetű;
  • számára azonosíthatatlan és ismeretlen emberek szerepelnek rajtuk; és
  • amúgy is manipulált beszélgetésekről van szó.

Ez már csak azért is hazugság, mert

  • Gajda heti rendszerességgel sportol együtt a felvételen a fehér port utcákba rendező és a kerületi pénzek visszaosztásáról értekező Lacknerral, és a több száz millió forintos vagyonra szert tevő Kránitz Krisztiánnal, így feltehetően nem esik nehezére felismerni barátait;
  • Lackner sem tagadta, hogy ő van a felvételen

Mint ismert, Gajda egyszer már eljátszotta a fel nem ismerős cselt. Az ATV-nek nyilatkozva arról beszélt, nem ismeri fel Lacknert a kiszivárgott videofelvételen. "Én ezen a videofelvételen nem ismertem fel se hangban, se képben Lackner Csabát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy

a felvételen látható „locsi-fecsi" bármi lehet.

Gyurcsányék is eljátszották a trükköt

Azóta, hogy napvilágra került Karácsony szövetségeseinek kellemetlen ügye, az ellenzéki politikusok rendszerint úgy tesznek, mintha nem ismernék fel Karácsony jelöltjeit a felvételeken. Ennek legszebb példáját Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője mutatta be, aki vasárnapi sajtótájékoztatóján a Hír TV kérdésére - Lacknerra utalva - kerek perec kijelentette, hogy "nem ismerem ezt az embert." A politikus válaszaiból kiderült, hogy

fenntartások nélkül elfogadja Gajda Péter érvelését, miszerint nem ismeri fel a szereplőket a nyilvánosságra hozott anyagokon.

"Gajda Péter azt mondta, cáfolja a videóban elhangzottakat, és ennek a hitelességét is megkérdőjelezi. Mi ezt elhisszük Gajda Péternek, így e szerint járunk el" - fogalmazott a Gyurcsány-párti politikus.