Egy zaklató nő többször összetörte volt szeretője autóját

Vágólapra másolva!
A 36 éves nő hónapokig volt szexuális kapcsolatban a férfival. Amikor ez megszakadt, zaklatni kezdte őt és a családját is, és az autóját is kétszer megrongálta. Egyszer már kapott távoltartási végzést, de ez sem tántorította vissza. Most megint nem mehet a férfi közelébe.
Vágólapra másolva!

Az orosházi zaklató nő, aki egyébként prostituált, tavaly hónapokig testi kapcsolatban volt a férfival. Miután lezárták a viszonyt, elkezdte zaklatni volt szeretőjét.

Személyesen és telefonon is kereste és azzal fenyegette, hogy mindent elmond a családjának.

Május 5-én a nő egy kulccsal összekarcolta a férfi autójának motorháztetejét, amivel 100 ezer forintos kárt okozott. Pár nappal később megvárta a férfit az anyja háza előtt.

Őt és a két gyerekét is hangosan szidni kezdte, majd belerúgott az autójába, amivel újabb 180 ezer forintos kárt okozott.

A bíróság május 20-án 4 hónapra elrendelte a nő távoltartását, aki ekkor abbahagyta a zaklatást. Amint lejárt a 4 hónap, már másnap elment a férfi munkahelyére és 1 millió forintot követelt tőle a szexért. Azzal fenyegette, hogy ha nem fizet, akkor beszélni fog a szüleivel és a gyerekeivel is.

Még aznap pornográf üzeneteket küldött a férfi feleségének és a gyerekeinek

- írja az ügyészség.hu.

A bíróság most újabb 4 hónapra elrendelte a nő távoltartását, ez idő alatt nem mehet a férfi és családja közelébe.