Farkas Örs: A háttérből Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat

DK Demokratikus koalíció Gyurcsány Ferenc
2019 március 15
Egyetem tér
Vágólapra másolva!
Bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat - jelentette ki Farkas Örs politikai szakértő az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Farkas Örs véleménye szerint Gyurcsány Ferenc és a DK azért figyeli a háttérből előkelő idegenként az ellenzéki botrányokat,

mert a választások után maga alá akarja gyűrni a teljes magyar baloldalt

- jelentette ki az Oeconomus Gazdaságpolitikai Alapítvány igazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Gyurcsány Ferenc mozgatja a háttérből a szálakat. Fotó: Polyák Attila - Origo

A szakértő közölte: a felmérések szerint az ellenzék a 2014-eshez mérhető gyenge eredményt ér majd el az önkormányzati választásokon, miután a DK és Gyurcsány a botrányokra hivatkozva megújítóként léphet fel és végrehajthatja régi tervét.

Farkas Örs emlékeztetett: a miskolci LMP-s jelölt és a győri jobbikos jelöltek egyaránt azzal indokolták visszalépésüket, hogy

a DK erőszakosan irányítja a kampányt és beavatkozik a többi párt dolgaiba.

Hunvald György VII. kerületi jelölt is azt mondta, hogy Niedermüller Péter, a DK ottani polgármesterjelöltje is zsarolta az ellenzéket - tette hozzá. Vagyis - folytatta Farkas Örs - bár a színpad közepén most nem Gyurcsány Ferenc áll, a háttérből ő mozgatja a szálakat.