Orbán Viktor: Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Berlusconi pártja

BERLUSCONI, Silvio; ORBÁN Viktor; TAJANI, Antonio
Róma, 2019. október 10. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) megbeszélést folytat Silvio Berlusconival (j) és Antonio Tajanival (j2) Rómában, a Palazzo Grazioliban 2019. október 10-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának csütörtökön Rómában. A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök a megbeszélés után közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is.

Kiemelte, hogy az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy

továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.

Silvio Berlusconi egy üzleti delegációval el is jön majd Magyarországra, és tanulmányozni fogják a befektetési lehetőségeket - tette hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök megbeszélést folytat Silvio Berlusconival Rómában, a Palazzo Grazioliban 2019. október 10-én Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy

hozzátéve, hogy "mi egy olyan pártszövetség vagyunk, egy olyan páros vagyunk az Európai Néppárton belül, amely a jövőben is együtt kíván működni".

Orbán Viktor szerint "ezért ők nagyon győzködnek bennünket, hogy maradjunk is benn az Európai Néppártban, de erről majd később fogunk döntést hozni, hogy ha letisztultak a viszonyok az Európai Néppártban", hozzátéve, hogy ehhez még néhány hétre azért szükség lesz.

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI - amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be - az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését - mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.