Egymillió forinttal tartozik a társasháznak egy újpesti ellenzéki jelölt

Szécsi Péter Pál
Vágólapra másolva!
Több mint egymillió forintos közösköltség-tartozást halmozott fel a szivárványkoalíció újpesti képviselőjelöltje, Szécsi Péter Pál, ennek ellenére a helyi ellenzéki összefogás vállalható jelöltként ajánlotta őt a szavazók figyelmébe – számolt be az Újpestihírek.hu.
Vágólapra másolva!

Alkalmas-e képviselőnek az, aki egyszerűen nem fizeti a közös költséget, és aki ész nélkül halmozza föl az adósságokat, de törleszteni nem hajlandó? Alkalmas-e bármilyen közfeladatra, aki megrövidíti a saját lakóközösségét, más magánszemélyeket és vállalkozókat is? – tesz fel a kérdést a portál, minekután kiderült a helyi ellenzéki összefogás egyik képviselőjelöltjéről, hogy

egymillió forint értékben tartozik a társasháznak.

Viszont, nemcsak a képviselőjelölt, de úgy tűnik a felesége lakását is hatalmas adósság terheli – amiben egyébként Szécsi Péter Pál is él – ugyanis az ingatlanra végrehajtási joga van a társasházon kívül több banknak, magánszemélynek, a DHK hátralékkezelési Zrt.-nek is.

Szécsi Péter Pál Forrás: Facebook

Az összefogás másik jelöltje akár börtönbe is kerülhet

Mint ahogy arról korábban mi is beszámoltunk Szabó Balázs az újpesti ellenzéki összefogás jobbikos poltikusa -aki egyébként az újpesti Jobbik szervezet alelnöke- ellen a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ma hoz elsőfoko ítéletet, minekután Szabó társaival egy Budapestre látogató tunéziai csoportot vert össze. A vád a szivárványkoalíció indulója ellen kezdetben garázdaság volt, amit később

csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszakra módosíttottak.

A jobbikos poltikust, ha bűnösnek találják az ellene felhozott vádban, akár 2-8 évre terjedő börtönbűntetésre is számíthat.

Szabó Balázs azonban nem ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis még 2008-ban bűnösnek találta őt a bíróság és pénzbüntetésre ítélték egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak miatt.