VV Fanni-ügy: gyilkossággal vádolják B. Lászlót

2019.10.11. 10:38

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség pénteken a férfi ellen, aki értékeinek megszerzéséért megölte a televíziós valóságshowban VV Fanni néven ismert nőt 2017-ben Budapesten. Erről tájékoztatta a fővárosi főügyész, Ibolya Tibor a médiát. 

A gyilkossággal vádolt 35 éves férfinek nem volt állandó munkahelye és rendszeres jövedelme, ezért VV Fannitól akart pénzt szerezni. A végzetes napon, 2017. november 20-ára találkozót beszélt meg vele a nő budapesti lakására. Azt nem tudni, pontosan mi történt köztük, de egyszer csak

megütötte a nőt és egészen addig nem hagyta abba, amíg az magatehetetlenné nem vált a vérző sérüléseivel.

Ezután több értéket is magához vett a férfi, aki arra is gondolt, hogy olyan tárgyakat is eltegyen, amelyek arra utalnak, hogy VV Fanni elutazott. Aztán fogta az ájult, magatehetetlen nőt, kivonszolta az autójáig, betette a kocsiba és elhajtott vele. Közben a nő belehalt a sérüléseibe, B. László pedig beledobta a holttestét a Dunába. 

A férfi ezután visszament a lakásba és még több értéket magával vitt. A főügyészség a házi őrizetben lévő B. László ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Forrás: Origo

Bár a holttest a mai napig nem került elő, a hazugságvizsgáló azt mutatta, hogy vízbe kerülhetett. Ráadásul, ahogy nemrég írtunk róla, B. László VV Fanni eltűnése után gyanús dolgokra keresett rá a neten az okostelefonjával. Az érdekelte például, hogy melyik országoknak nincs kiadatási szerződése Magyarországgal. Meg olyan szavakra is rákeresett, mint "vízihulla" és "vízi holttest". Ráadásul azon a napon a férfi pont Dunaújvárosnál, a Duna-parton töltött el egy hosszabb időt a GPS-adatok szerint. A fiatal nő eltűnése előtt pedig az "elkábítani" kifejezésre keresett rá, de az "autós nyomkövetés", és a "VV Fanni" szavakat is beütötte telefonja keresőjébe.

VV FanniForrás: police.hu

Aztán, mielőtt elfogták, többször megnézte a rendőrség weboldalát, ahol főként a nyilvános körözések érdekelték.

B. László telefonos böngészését látva mindenki számára világosnak kell lenni, hogy időben és ok-okozatban minden egybevág. Vagyis mindig pont azt nézi meg a telefonján, amit a logika diktál egy feltételezett elkövető esetében– mondta el akkor a Blikknek Lichy József, a család jogi képviselője.