Farkas Örs: A 2014-es önkormányzati választáshoz hasonló eredményekre számítok

2019.10.13. 12:42

Ma önkormányzati vezetőket választ az ország, ezért politikai elemzőt kérdeztünk arról, hogyan látja az esélyeket 2019-ben. Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató intézet igazgatója szerint Tarlós István komoly mozgósítás mellett győzni fog, országosan pedig a 2014-es választáshoz hasonló eredményekre számít a fővárosi kerületekben és vidéken is. 

 Ma eldől, hogy Tarlós István vagy Karácsony Gergely vezeti a jövőben Budapestet. Farkas Örs véleménye szerint tíz nappal ezelőtt még egyértelmű volt a jelenlegi főpolgármester győzelme, a mocskos kampány azonban hatással volt a közvélemény-kutatások szerint a választópolgárokra. A számok változtak, ennek ellenére a politikai elemző szerint továbbra is Tarlós István az esélyesebb a főpolgármesteri székre. Az Oeconomus Gazdaságkutató intézet igazgatója szerint mindkét főpolgármester-jelölt népszerűbb, mint az őket delegáló pártok, pártszövetségek, ám a teljesítményt tekintve óriási szakadék tátong Tarlós István és Karácsony Gergely között. A szakértő kifejtette, hogy míg Tarlós sikerrel vezette Óbudát és most már kilenc éve sikeresen vezeti a fővárost is, addig ezzel szemben Karácsony az elmúlt öt évben zuglói polgármesterként, valójában nem sokat tett saját kerületéért, hiszen minden olyan projekt, amit a zászlajára tűzött, kudarcba fulladt. Sajtóhírek szerint Zugló csődbe jutott, a helyi parkolás veszteséges, napi egymillió forint kárt okoz az önkormányzatnak és Karácsony Gergely őszödi beszéde alapján a valódi vezetés a szocialisták kezében van.

Budapest, 2019. október 12. Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kampányzáró sajtótájékoztatót tart a Városházán 2019. október 12-én. MTI/Soós LajosForrás: MTI/Soós Lajos

Farkas Örs úgy gondolja, hogy Tarlós, komoly mozgósítás mellett győzni fog.  

A politikai elemző a főváros kerületeire vonatkozóan elmondta, hogy meglátása szerint azok a kormánypárti polgármesterek, akik eddig a polgármesteri székben ültek, azok valószínűleg most is örülhetnek majd.Sőt, az igazgató véleménye szerint jó esélye van annak, hogy a pesterzsébeti, Fidesz által támogatott Szabados Ákos, valamint a soroksári Bese Ferenc is győzzön, de nem tartja kizártnak azt sem, hogy Zuglóban is győzelmet arat a kormánypárti jelölt.

A vidéki településekről Farkas Örs azt mondta, hogy sokszor civil színekben indulnak az ellenzéki jelöltek, mint például a jobbikos Mirkóczki Ádám Egerben, vagy Péterffy Attila Pécsen.Ezek a taktikázások azonban a várakozásokkal ellentétben véleménye szerint nem hoznak, hanem inkább szavazatot visznek, mivel a választópolgárokat nem lehet a civil látszattal átverni.

A 2019-es önkormányzati választások várható eredménye kapcsán az Oeconomus Gazdaságkutató intézet igazgatója a 2014-es eredményekhez hasonlóra számít Budapesten és országosan is. Lehet meglepetés, de véleményem szerint ennek elég kicsi a valószínűsége" – nyilatkozta az Origónak Farkas Örs.