Sokba kerülhet, hogy kevésnek tartották a pénzt

2019.10.13. 10:56

Nyár közepén hívta fel a rendőröket egy férfi és egy nő azzal, hogy előző nap kiskunmajsai otthonukból elloptak egy új, bontatlan csomagolású mobiltelefont, és egyikük személyi igazolványát. Azt is megmondták, hogy szerintük ki a tolvaj, aki nekik elismerte a lopást. Később azonban kiderült, ez így csak részben igaz.

A telefont ugyanis a bejelentők, és az általuk tolvajnak nevezett férfi együtt adták el.

Egészen pontosan az történt, hogy a nő megkeresett egy férfit - a későbbi „tolvaj -, hogy az egyik szolgáltatónál rendelt egy készüléket 13 ezer forintért. Az okostelefon az egyik futárszolgálatnál van, és ha kifizeti az árát, valamint adnak neki még 10 ezer forintot, akkor az övé. Át is vették a telefont, amit később eladtak.Csakhogy később a kapott összeget keveselték, és,

kitaláltak egy történetet, aztán és feljelentették ismerősüket.
Most hamis vád miatt indítottak ellenük eljárást, napokon belül vádat emelhetnek ellenük.