Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. 

A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

Győr újraválasztott polgármestere a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján 2019. október 15-énForrás: MTI/Krizsán Csaba

Borkai Zsolt elmondta, hogy 

azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. 

Ugyanakkor azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek, és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe - mondta Borkai Zsolt

A politikus ugyanakkor háláját is kifejezte a győrieknek és a családjának. Úgy fogalmazott, "vasárnap a győriek úgy döntöttek, hogy botlásom ellenére velem együtt szeretnék építeni a várost".

Megjegyezte, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost.