Dunai hajóbaleset: vizsgálják a másik Viking hajó kapitányának felelősségét is

2019.10.15. 09:33

Lezárták a nyomozást a dunai hajóbaleset ügyében, amelyben május végén ütközött a hatalmas szállodahajó, a Viking Sigyn a Hableány nevű kis turistahajóval. Nem sokkal a tragédia után letartóztatták Jurij C.-t, az ukrán kapitányt, mert már a felvételeken is lehetett látni, hogy a nagy hajó ment neki a kicsinek és okozott halálos tömegszerencsétlenséget.

Megható látvánnyal kezdődött a sajtótájékoztató. A rendőrök levetítették annak a biztonsági kamerának a felvételét, amin látni, hogy a Hableány utasai felszállnak a hajóra az esős éjszakán. Aztán a jól ismert képsorok következtek, amelyeken a kis hajó a mélybe süllyed. Mindannyian tudtuk. A pár másodperce még élő emberek életének utolsó pillanatait láthatjuk.

Eközben Dr. Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese arról beszélt, mire jutottak a vizsgálatok során. Elmondta, hogy a rendőrség az ügyben október 10-én zárta le a nyomozást, ami összesen 135 napig tartott, és 133 bűnjelet foglaltak le, amelyek - a Hableány hajótestén kívül - másfél köbméternyi mennyiséget tesznek ki.

109 tanút hallgattak ki, és több mint 50 órán át tartott a helyszíni szemle, amelynek során 4292 fényképfelvétel készült. Az ügyben 22 tolmács volt a rendőrség segítségére, akik 9 nyelvre fordítottak. 

Dr. Pál Adrián ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyetteseFotó: Polyák Attila - Origo

Pál Adrián hangsúlyozta, az ügyben felállított nyomozócsoport mindent megtett annak érdekében, hogy begyűjtse a bizonyítékokat annak alátámasztására, hogy az ukrán kapitány hibázott.

A nyomozás nem a sajtó és az ügyvédek szája íze szerint, hanem a büntetőeljárás szabályainak betartásával történt"

- szögezte le.

Az Origo kérdésére az ezredes elárulta, hogy vizsgálják a Sigyn után helyszínre érkező másik Viking hajó, az Idun kapitányának felelősségét is, és a személyzetet is kikérdezik a segítség elmulasztása miatt. Ez új eljárásban zajlik. 

Azt is elárulta, hogy Jurij C., a Viking Sigyn kapitánya vallomásában azt mondta, hogy

nem vette észre a Hableány sétahajót. Emellett a főrendőr megerősítette azt a korábbi sajtóinformációt, miszerint a szállodahajón minden adott volt ahhoz, hogy elkerüljék a balesetet, a kapitány viszont kikapcsolta a hangjelzést. 

Pál Adrián kérdésre válaszolva elmondta, a Viking Sigyn esetében is vizsgálták a legénység felelősségét, de

ezt csak a tragédia időpontjában egyértelműen a vezetőfülkében tartózkodó ukrán kapitány esetében állapították meg.

Szintén kérdésre közölte, rögtön a baleset után mintát vettek a gyanúsítottól, de sem alkoholt, sem más tudatmódosító szert nem mutattak ki a szervezetében.

Nem adják fel a reményt, keresik az utolsó áldozatot

A nyomozás megindításával párhuzamosan a szakemberek hetekig azon dolgoztak, hogy minél hamarabb kiemeljék a mélyből a Hableány roncsát, amit június 11-én meg is tettek. A roncsból újabb áldozatok kerültek elő.

A főrendőr arról is beszélt, hogy az utolsó áldozat egyelőre ismeretlen helyen lévő holttestének keresésében a dél-koreai csapatok ma már nem vesznek részt, nincsenek az országban, de a magyar, valamint a dél országokban szolgálatot teljesítő hatóságok

folytatják a kutatást a nő után a Dunában.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

7 másodperc, 28 élet

Május 29-én éjszaka, 21 óra után 5 perccel 

a Hableány nevű turistahajó 7 másodpercen belül elsüllyedt, 

miután ütközött egy nagy szállóhajóval, a Viking Sigynnel, a Margit híd közelében.

A Hableányon 35-en utaztak, 22 nő, 12 férfi és egy 6 éves kislány. 

A magyar kapitányon és a szintén magyar matrózon kívül mindenki dél-koreai, és turistaként vagy idegenvezetőként volt a hajón.

Esti sétahajózásra indultak a Duna budapesti szakaszán a hat országot, köztük Magyarországot is érintő körutazásuk egyik programjaként.

Még aznap éjjel előkerültek a hídnál és a különböző pontokon elhelyezett térfigyelő kamerák felvételei, amelyeken valamennyire lehet látni, mi történhetett.

A Viking nekiment a Hableánynak, amelyet a hotelhajó szinte maga alá gyűrt. 

Hét túlélő

A boruló hajóról többen közvetlenül a hideg Dunába estek. 

Hét embernek sikerült megmenekülnie, 

de többen a Hableány fogságában rekedtek.

A túlélők közül volt, akit a baleset helyszíne mellett mentettek ki az éppen arra közlekedő hajósok és utasaik, valakit pedig az erős sodrás miatt csak a Duna délebbi szakaszainál lévő hidaknál sikerült kiemelni a vízből. A 4 méter/másodperces sodoródási sebességgel haladó testek ugyanis a tragédiát követő percekben már messze jártak a Hableánytól. 

A Viking Sigyn 64 éves, ukrán kapitánya nem állt meg, hogy segítsen, de még csak nem is jelentette a hatóságoknak, hogy mi történt, hanem továbbhaladt, és kikötött az Árpád hídnál, a folyó pesti oldalán. 

A balesetet 15 perccel később jelentette be az egyik hajó utasa a rendőrségen.

Börtönben Jurij C.

A magyar nyomozók a Viking kapitányát, Jurij C.-t 

halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése miatt 

hallgatták ki gyanúsítottként. Őrizetbe is vették, majd június 1-én letartóztatták a férfit. A bíróság döntése értelmében 15 millió forint óvadékért szabadulhat, ezt azonban az ügyészség megfellebbezte. 

Emellett 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelősségre vonnák a férfit, aki a tragédia egyetlen gyanúsítottja lett. 

Múlt héten jelentették be, hogy a Fővárosi Főügyészség szerint Jurij C. letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye most is fennáll, ezért a 30 napon belül elkészítendő vádiratában indítványozni fogja, hogy a férfi maradjon letartóztatásban.