Karácsony Gergely: Előbb-utóbb mindenképpen be kell vezetni a dugódíjat

2019.10.16. 13:26

Két teljes nap sem telt el a vasárnapi választás óta, és újabb programpontján finomított Karácsony Gergely: miután korábbi ígéretével szembemenve feltételesen fogalmazott a 14 éven aluli budapestiek ingyenes BKK-utazásával kapcsolatban, a dugódíj bevezetését szükségesnek nevezte. Mint ismert, a politikus korábban népszavazáshoz kötötte volna a megszorító intézkedés bevezetését. 

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában komoly megszorító intézkedést jelentett be Karácsony Gergely, aki még hivatalba sem lépett. Úgy fogalmazott, hogy 

előbb-utóbb mindenképpen be kell vezetni a dugódíjat Budapesten, ez a programomban is szerepel. 

Ez konkrétan nem igaz, választási kampányában teljesen másképp népszerűsítette magát. Programjában ugyanis az olvasható, hogy társadalmi vitát kíván indítani a korszerű és emberközpontú közlekedés feltételeiről, többek között a behajtási díjról (dugódíj). "Stockholm példáját követve az ideiglenes bevezetés után népszavazással döntünk a fennmaradásáról" - tette hozzá. Magyarán 

Karácsony a választási kampányban még népszavazáshoz kötötte volna a megszorító intézkedés végleges bevezetését, 

nem automatikusan rendelte volna el. 

Tarlósék nem vezették be a sarcot

Bár Tarlós Istvánon óriási volt a nyomás, végül nem vezette be a budapestiekre, és a városba érkezőkre óriási pénzügyi terhet rakó díjat. A leköszönő főpolgármester kihívója felvetésére úgy reagált, a kérdésről nem lehet népszavazással dönteni, mert az ügyben még nem született uniós döntés. Mint ismert, a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalta be a dugódíj bevezetését a 4-es metró megépítéséért cserébe. 

Budapest, 2019. október 12. Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kampányzáró sajtótájékoztatót tart a Városházán 2019. október 12-én. MTI/Soós LajosForrás: MTI/Soós Lajos

"Demszky megálmodta, Karácsony végrehajtja"

Karácsony mondatát kommentálta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára. "Néztétek tegnap ATV-t? Karácsony Gergely belengette, hogy megadóztatná a budapesti autósokat (és persze az ingázókat is)" - írta közösségi oldalán. A politikus úgy látja, a dugódíjat "Demszky megálmodta, Karácsony meg végrehajtja".

Az ingyenes bérlet meséje

Nem csak a dugódíjjal kapcsolatban változtatta meg korábbi álláspontját Budapest újdonsült főpolgármestere, aki a választási programjában még fogadkozott, hogy bevezetik a 14 éven aluliak ingyenesen utazási jogosultságát a BKK járatain. Ehhez képest az ATV Egyenes Beszéd című műsorában már - kitáncolva korábbi ígérete alól - feltételes módban beszélt programpontjáról. 

Elkezdjük abban bevezetni, hogy megemeljük a hatéves korhatárt hétre, és a következő költségvetési évben, mikor látjuk a lehetőségeket, akkor megyünk tovább 

- fogalmazott a Párbeszéd elnöke. A Magyar Nemzet egyébként kiszámolta, mi lenne akkor, ha Karácsony a két verzió (finomított, vagy az eredeti) közül megvalósítaná az egyiket: 

mindkét esetben drasztikusan emelkednének a BKK-bérletek árai. 

Budapest, 2019. október 10. Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt és Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke (DK) a Karmelita kolostor előtt tartott sajtótájékoztatón 2019. október 10-én. MTI/Kovács TamásForrás: MTI/Kovács Tamás

Hitelfelvétellel kalkulál a balliberális elit

Nem csak ez az egyetlen aggasztó hír a fővárosiaknak: egy nappal Karácsony győzelme után megszólalt Demszky Gábor, Budapest korábbi bukott, SZDSZ-es vezetője, aki azt javasolta az új városvezetésnek, vegyenek fel minél előbb hitelt a nagy nemzetközi pénzintézetektől. "Újra kapcsolatot kell kialakítani a Világbankkal, az Európai Beruházási Bankkal, illetve meg kell teremteni azt a lehetőséget, hogy egyes beruházásokhoz a főváros közvetlenül fordulhasson európai uniós forrásokat, nemzetközi segítséget kérve partnerszervezetekhez - szögezte le a Klubrádió hétfői adásában a volt főpolgármester.

Karácsony Gergely egylőre nem határolódott el a felvetéstől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK