Rejtegetik a szocialisták a drogozó kispesti képviselőjüket

Lackner Csaba, MSZP, hangfelvétel, fehér por
Vágólapra másolva!
Rejtélyes módon eltűnt a nyilvánosságra került felvételeken kokainozó, több százmilliós lopásokról beszélő Lackner Csaba a kispesti szocialisták választás után közzétett kampányanyagairól. Emlékezetes, Gajda Péter XIX. kerületi, MSZP-s polgármester mindezidáig azt állította, nem ismerte fel egykori bizalmasát és hangját a video- és hanganyagokon. Ehhez képest most nagyot fordult a világ, úgy néz ki, már ők sem tagadják, hogy Lackner szerepelt a felvételeken.
Vágólapra másolva!

Az önkormányzati választási kampány utolsó napjaiban robbant az utóbbi évek legsúlyosabb botránya, a kispesti szocialisták korrupciós ügye. Mint ismert, a Hír TV felvételeiből kirajzolódott, a szocialista polip hogyan hálózza be a mai napig a kispesti politikai, és gazdasági életet. A nyilvánosságra hozott anyagok központi szereplője, Lackner Csaba, újraválasztott MSZP-s képviselő volt, aki egy tasak kokain társaságában több százmillió forintos lopásokról, meggazdagodott szocialista párttársakról, álomingatlanokról, és Gajda Péter gond nélküli életéről beszélt egy rejtett kamerás felvételen. Az ügy érezhetően nem jött jól Karácsony Gergely főpolgármester-jelöltnek, és Gajda Péternek, a XIX. kerületi polgármesternek, akik közös erővel próbálták meg eltussolni a védhetetlen botrányt. A menetrend az volt, hogy Gajda megállás nélkül azt ismételgette, a felvételeken nem ismeri fel párttársát, és hangját, Karácsony pedig visszamutogatott Gajdára, miszerint rá bízza az ügyet, mert hisz neki. Az MSZP vezérkara egészen odáig jutott az ügy eltolásában, hogy nem szükséges belső eljárást indítani a történtekkel kapcsolatban, mert "nem bizonyított a videó".

Ehhez képest október 13-a után a baloldali politikusok által ez idáig fel nem ismert Lackner Csaba szőrén-szálán eltűnt a kispesti szocialisták háza tájáról, olyannyira, hogy a legutóbbi kampányanyagokon már nincs rajta. Mindez azt sejteti, hogy

valami nagyon nincs rendben a durva korrupciós botrányban.

A vádak szerint 3 millió forintnyi, visszacsurgatott fekete pénzt elfogadó, és a feketén szerzett jövedelmét ingatlanokba fektető Gajda Péter legújabb köszönetnyilvánító videójából kimaradt kokainozó, korrupt párttársa úgy, hogy több képviselőtársa is szerepelt rajta:

Rejtélyes módon ugyanez történt a választás másnapján Gajda oldalán felbukkant posztban is, ahol szinte az összes MSZP-s jelölt mosolyogva mondott köszönetet a választóknak, leszámítva Lacknert, aki ezúttal is lemaradt a fotóról:

Volt olyan kép, amire rátették a kokainozó szocialistát, igaz, nem teljes szívvel: Lackner Csaba ezen a harmadik köszönetnyilvánító anyagon a sor szélére lett állítva, jelezve, a történtek után hol is van a helye.

Az eddigiekkel egybecseng, hogy a Magyar Nemzet tegnapi cikkében szocialista forrásokra hivatkozva arról írt, Lackner Csabát kitehetik a szocialista pártból. Akkor sem maradhat az MSZP soraiban, ha akár "hülyeségből" mondta, amit mondott, ha pedig nem értené magától, hogy távozni kell, úgy meg fogják azt értetni vele - olvasható a lapban.

Lackner Csaba, az MSZP kispesti képviselője menekülés közben Fotó: Polyák Attila - Origo

Már csak Gajda sorsa a kérdés

Nagyon úgy néz ki, Lackner napjai meg vannak számlálva, hiszen amellett, hogy a szocialista párt kizárhatja soraiból, nyomozás is indult az ügyben. Ezután már csak az a kérdés, mi lesz Gajda sorsa, ugyanis több súlyos állítást tett rá Lackner. Többek között azt mondta róla, hogy

  • feltehetően ez lesz az utolsó ciklusa, mert neki már "megvan" az a pénz, amiből nyugodt életet élhet;
  • a nem tiszta úton megszerzett pénzét ingatlanokba fekteti;
  • hárommillió forint visszacsurgatott pénzt fogadott el egy külső vállalkozástól az egyik önkormányzati mutyi után.

Gajda ellen egyelőre nem indult nyomozás.