Megverte és kirabolta ivócimboráját egy salgótarjáni férfi

Vágólapra másolva!
Elrendelték a letartóztatását annak a 31 éves salgótarjáni férfinak, aki megverte és kirabolta egyik ismerősét, másnap reggel pedig megütött egy buszra várakozó férfit. 
Vágólapra másolva!

A 31 éves férfi október 9-én 22 óra után Salgótarján belvárosában egy parkban ivott két ismerősével. Amikor elfogyott az alkohol, a férfi fogta az egyikük biciklijét, és azt mondta, hogy hoz még italt. A bicikli tulajdonosa viszont megfogta a kerékpárt, mert nem akarta, hogy elvigye.

Mivel nem kapta meg a biciklit,a férfi többször, ököllel arcon vágta az ismerősét, miközben azt kiabálta, hogy neki kell a bicikli.

Aztán megragadta a ruháját és egy lakóépület mögé húzta, ahol folytatta a támadást. Az ütésektől a férfi ismerőse a földre esett, és rövid időre el is ájult. Miután magához tért, és felkelt, felajánlotta a támadójának,

hogy vesz fel pénzt egy közeli bankból, ha nem bántja és a biciklijét is békén hagyja.

Odamentek a bankautomatához, és a megvert férfi úgy tett, mintha pénzt venne fel, majd átadott a másiknak 13 ezer forintot. Ez azonban nem volt elég a férfinak, ezért, miután visszamentek a parkba, újra el akarta vinni a biciklit.

Mivel a kerékpáros ezt nem engedte, az agresszív férfi újra megütötte.

Amikor a másik elengedte a biciklit, elhajtott a helyszínről. A megvert férfinak eltört az arccsontja, a biciklijét pedig előbb lefoglalták a rendőrök, majd visszaadták neki.

Az agresszív férfi másnap az egyik salgótarjáni buszmegállónál részegen támadt rá egy másik férfia, kétszer megütötte.

A rendőrök elfogták a támadót, meggyanúsították, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását. A férfi egyébként már többször volt büntetve. Sem állandó munkahellyel, sem jövedelemmel nem rendelkezik, és ahogy írják, rendszeresen "italozó életmódot folytat".