Az LMP a drogpartin százmilliókkal dicsekvő Lackner miatt kérdőre vonta az MSZP-t

Lackner Csaba, Kránitz Krisztián, Gajda Péter
Lackner Csaba (b); Kránitz Krisztián (k); valamint Gajda Péter
Vágólapra másolva!
A kispesti LMP a napokban egy bejegyzést tett közzé, amelyben arra ösztökélték a nyomozó hatóságokat, és az MSZP-t, minél előbb vizsgálják ki Lackner Csaba, kispesti MSZP-s képviselő korrupciós ügyét. Az önkormányzati választást azért még megvárta ezzel a zöld párt.
Vágólapra másolva!
Lackner Csaba (b); Kránitz Krisztián (k); valamint Gajda Péter Forrás: Facebook

Az önkormányzati választást megelőzően az ellenzéki politikusok és propaganda-sajtótermékek látványosan nem akartak tudomást venni Lackner Csaba, kispesti MSZP-s képviselő ügyéről, azonban miután megvolt a választás, varázsütésre elkezdtek foglalkozni vele, és több, keménykedő megnyilvánulást is tettek az ügyben. Miután Lackner felfüggesztette párttagságát, Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármesterjelöltje az ATV élő adásában vonta kérdőre a szocialista Harangozó Tamást, amiért nem tették ki a pártból a kokainozó és korrupcióval hencegő politikust. "A videó- és hangfelvétel alapján szerinte egyértelmű, hogy ami azokon látható és hallható, az megtörtént, és „ennek az embernek nincs helye ebben a pártszövetségben" - utasította rendre szövetségesét a Momentum politikusa. Pénteken felébredt a kispesti LMP is, kapásból a nyomozóhatóság vádemelését követelve. A zöldek helyi alakulata az alábbi pontokat szegezte neki az MSZP-nek, Lackner Csabának, Kránitz Krisztiánnak, és a kispesti képviselő-testületnek. (Érdekes, a saját barátját és képviselőjét komikusan felismerni nem akaró kispesti polgármesterről, Gajda Péterről hallgatnak.)

  • Várjuk, hogy a nyomozó hatóságok minél hamarabb elvégezzék munkájukat, és ha lehet és kell, vádat emeljenek.
  • Várjuk, hogy Lackner Csaba és az MSZP kispesti szervezete tisztázza: ha napvilágot látott tettei az MSZP-tagsággal nem összeegyeztethetőek, akkor a kispesti önkormányzati képviselőséggel összeegyeztethetők-e, s ha igen, hogyan?
  • Hangsúlyozzuk, hogy a kerület átlátható és felelős, a közérdeket mindenek elé soroló gazdálkodása, vagyonkezelése körül a büntetőjogon innen is akad bőven tennivaló.
  • Javasoljuk, hogy a kerület jelenlegi formájában szüntesse meg a Vagyonkezelő Műszaki Szervezetet. A kerület vagyonkezelésére - sok más kerület példáját követve - hozzunk létre céget, amelynek felelős és átlátható működését olyan felügyelőbizottság biztosítsa, amelyben minden - a közgyűlésben képviselettel bíró - párt képviselteti magát.

Pedig a választás napján még sok szeretettel gratuláltak - éppen Lackner szerint - a korrupciós botrányban súlyosan érintett Gajda Péternek az újraválasztáshoz.

Mint ismert, országos botrány lett abból a hangfelvétel- és videósorozatból, amelyen Lackner kokainozás közben kenőpénzekről, fenyegetésekről beszélgetett - egyelőre - ismeretlen személyekkel. Szavaiból kiderült, hogy Kispest szocialista vezetői álomszerűen gazdagodtak az önkormányzati politizálásból: többen annyi pénzt gyűjtöttek össze, hogy külföldi luxusvillát tudtak vásárolni, és életük hátralévő részében már nem igazán kell dolgozniuk. Szombaton a Magyar Nemzet erre konkrét bizonyítékot is szolgáltatott: a lap kikérte a spanyolországi földhivataltól Kránitz Krisztián (MSZP), kispesti vagyonkezelő-igazgató ingatlanának dokumentumait, amiből az látszik, hogy egy spanyolországi ingatlan büszke tulajdonosa. A Krinyónak becézett politikus egyébként nem tüntette fel a vagyonmozgást vagyonnyilatkozatában.