Megkezdődik a parlament őszi ülésszaka

2019.10.21. 08:58

Az Országgyűlés hétfőn délután 1 órától kéthetes üléssel kezdi meg őszi munkáját. Ennek egyik legfontosabb eleme lesz, hogy a kormánypártok tovább bővítenék a családtámogatási rendszert. Ezenkívül az európai, azon belül is főleg a német gazdaság lassulása miatt Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Fontos a Magyar Falu Program is. A képviselők ezt követően csütörtökön kezdik tárgyalni a 2018-as költségvetés zárszámadását.

Kövér László házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik. A képviselők megemlékeznek öt, közelmúltban meghalt korábbi parlamenti képviselőről: Máté Lászlóról (MSZP), Tóth Sándorról (KDNP), Rajk Lászlóról (SZDSZ), Riz Leventéről (Fidesz) és Szekó Józsefről (Fidesz). 

A napirend előtti felszólalások után a DK-s Varju László mentelmi ügyéről tárgyalnak és döntenek.  A legfőbb ügyész a választás rendje elleni bűntett miatt, folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványozta az ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Az ügyészség gyanúja szerint a Gyurcsány-párti Varju László a 2018-as országgyűlési választás előtt pénzt ígért egy függetlenként induló jelöltnek azért, hogy visszalépjen a javára.

A megalapozott gyanú szerint Varju László az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként a 2018. évi országgyűlési választás előtt, 2018. február 12-én, egy kávézóban találkozott a függetlenként induló jelölttel.

A találkozó során Varju László – a választáson való nyerési esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért azért, hogy a másik képviselőjelölt lépjen vissza a javára. A korábbi MSZP-s Horváth Imre, miután egyértelműsítette, hogy nem lép vissza a 2018-as országgyűlési választáson, burkolt fenyegetéseket kapott, majd miután ezeket is visszautasította, Varju pénzt ígért a visszalépésért, természetesen ő ezt költségtérítésnek nevezte, hogy ne érje kár a visszalépéssel Horváthot.

Az interpellációkra ezúttal is két óra áll majd rendelkezésre, amit az azonnali kérdések és válaszok követnek hatvan percben.

Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentbenForrás: MTI/Balogh Zoltán

Kedden kilenc javaslat általános vitáját bonyolíthatják le. Ekkor kerülhet sor Bártfai-Mager Andreának, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek azon előterjesztésére, amely a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításával összefüggő módosításokat tartalmaz.

A Ház az október 23-i nemzeti ünnepen szünetelteti ülését, majd csütörtökön a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalja egyetlen napirendi pontként. Az ülés október 28-án, hétfőn ér véget, majd a második turnusban megszokott módon kérdések és azonnali válaszok hangozhatnak el.

A családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában ismertette, hogy a családtámogatási rendszer bővülése és újabb gazdaságvédelmi program várható az Országgyűlés őszi ülésszakában. 

A kormánypártok tehát tovább bővítenék a családtámogatási rendszert, mert céljuk, hogy a magyar népesség tovább növekedjen.  A csökkenés üteme egyébként már mérséklődött, de a Fidesz szeretné.

Kósa Lajos azt mondta, hogy ez elérhető a családpolitikai eszközök bővítésével. A magyar családok jövőbeli kilátásait jelentősen javítják ezek az intézkedések, ezért jó néhány ilyen javaslatunk lesz  - tette hozzá.

Kósa Lajos azt is elárulta, hogy azt látják, hogy az európai - főleg a német - gazdaság huzamosabb ideje kedvezőtlen, aggasztó adatokat mutat, ezért Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Hozzáfűzte, hogy az ilyen programok eddig sikeresek voltak, hiszen a magyar gazdaság tudott bővülni, emelkedett a bérszínvonal és javult a foglalkoztatottság.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok csütörtöki kihelyezett frakcióülése után elmondta, hogy a családvédelmi akciótervnek eddig négy pontja lépett életbe, és a kapcsolódó támogatási formákat több mint 65 ezren vették igénybe. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával több mint 14 ezren éltek. 

Azt is elmondta, hogy béremelésekre 152 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, ennek felosztására a kormány tesz majd javaslatot.

A magyar gazdaság alapvetően jól teljesít, de az eurozónában mutatkoznak válságjelek, ezért indították el a gazdaságvédelmi akciótervet.

Kósa Lajos leszögezte, hogy az őszi ülésszakban ez lesz a két fő irány. Ebben semmi meglepő nincs, mert eddig is ezt csináltuk, és mindig is erről beszéltünk a kampányban  - jegyezte meg.

Nagyon sikeres a Magyar Falu Program

A következő években a kormánypártok a legtöbb pénzt a gyereket, gyerekeket nevelő családok támogatása és a gazdaságösztönzés mellett a rendkívül sikeres Magyar Falu Programra fordítja majd. Az érintett települések 96 százaléka vette igénybe a támogatások valamely formáját, a következő időszakban pedig bővíteni szeretnék a programra rendelkezésre álló forrásokat.

Már több mint 21 milliárdos támogatást kaptak a kistelepülések

Már több mint 21 milliárd forintot kaptak az ötezer lélekszám alatti kistelepülések a Magyar Falu Program 75 milliárd forintos, az életminőséget javító beruházásokat támogató keretéből - jelentette be október elején Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.

A programot a kormány idén indította el, amely a kistelepülések fejlődését, népességmegtartó erejének növelését célozza, hogy a városban vagy faluban történő letelepedés kérdése ne életminőségek, hanem életstílusok közötti választás legyen. Jövőre az ideinek megfelelő, 150 milliárd forintot különítettek el a programra.