Elképesztő döntést hozott meg Balla Irma családja

2019.10.21. 15:38

Elhagyja Debrecent Balla Irma családja: a házat, ahol a Fideszes képviselőnőt megölték, már régen eladták, a gyilkossággal ártatlanul megvádolt fiú, Schönstein Sándor jó pár éve Budapesten él, most pedig az apja is a fővárosba költözik - tudta meg a Ripost. Közben a valódi gyilkost, D. Lajost nemsokára jogerősen is elítélhetik.

Tizenkét éve brutálisan kivégezték Balla Irmát. A bűntett idején az akkor még egyetemre járó Schönstein Sándor nem is volt a városban, ám édesanyja holttestét később ő találta meg. A rendőrség a mit sem sejtő fiatalembert a gyilkosság miatt őrizetbe vette, és két év előzetes letartóztatás után a bíróság 12 év fegyházra ítélte. A bíró úgy indokolta a döntést, hogy ki más követhette el a gyilkosságot, ha nem ő?

Schönstein Sándor a Balla Irma-gyilkosság megismételt eljárásának másodfokú tárgyalásán a Debreceni Ítélőtábla tárgyalótermében 2013. szeptember 12-énForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Pedig akkorra már az igazi tettes beismerő vallomást tett, igaz, azt később visszavonta. Másodfokon új eljárásra kötelezte az Ítélőtábla a Debreceni Törvényszéket, amely Schönsteint bizonyítottság hiányában 2012-ben felmentette. Ezután még három év kellett ahhoz, hogy 2015-ben az igazi bűnöst állíthassák bíróság elé. A hajléktalanként élő D. Lajos pénzt szeretett volna lopni az általa egyedülállónak hitt asszonytól.

Itt már nem Balla Irma fia áll a bíróság előttFotó: Polyák Attila - Origo

Belopódzott a házába, amikor egyedül volt a nő, és egy feszítővassal többször is fejbe, valamint nyakon ütötte. Első fokon 15 évet kapott, amely ellen mind az ügyész, mint a védelem fellebbezett.
„Mostanában csak ritkán járok Debrecenben, de ha csak tehettem, az anyám gyilkosának tárgyalására eljöttem. Ez a férfi örökre megváltoztatta az életem. Elvette tőlem az anyukám, akit szerettem, és elvette tőlem az életem azzal, hogy engem vádoltak meg a gyilkossággal. Volt idő, amikor nem kaptam munkát emiatt, és a magánéletem is megviselte a börtönben töltött idő. Most már szépen lassan összeszedtem magam: van fix állásom, és remélem, a magánéletem is helyrejön egyszer. A 10 millió forint kártérítés, amit eddig kaptam, mind egy szálig elment azokra a költségekre, amik a letartóztatásom miatt keletkeztek – árulta el Sándor a Ripost-nak.

A Schönstein Sándorral korábban készült interjúnkat itt olvashatja.