Kovács Zoltán: Minden ünneplőt várunk a fáklyás menetre október 22-én

Vágólapra másolva!
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-nek nyilatkozott az október 23-i ünnepségről. Itt azt mondta, hogy Az október 23-ai nemzeti ünnep mottója: "Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak". Az egykori hősökre emlékezve várnak minden ünneplőt október 22-én, kedden a hagyományos fáklyás menetre.
Vágólapra másolva!

Tudnivalók a menetről

A menet - mint elmondta - 16.30-kor indul a Műegyetemen tartott ünnepség után. A hagyományos fáklyás emlékmenet a Műegyetem-Szent Gellért tér-Szent Gellért rakpart-Várkert rakpart-Casino-Ybl Miklós tér-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Bem tér útvonalon halad végig korhű ruhákba öltözött ünneplők és Csepel teherautók kíséretében. A fél hatkor kezdődő Bem téri ünnepségen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet.

Este 6 órától Csík János és az Esszencia ad koncertet, amely alatt és után a forradalom előtt tisztelgő fényfestés lesz látható a környező épületeken, köztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumén.

Kovács Zoltán hangsúlyozta,

hogy október 23-át nem véletlenül nevezzük a szabadság napjának.

Ez a magyar emberek, a pesti srácok és lányok szabadságért és függetlenségért folytatott harcának világraszóló példája volt.

- tette hozzá.

Az államtitkár - aki egyben az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője - kiemelte, hogy október 23. példaként szolgál, hogy akár reménytelen helyzetben is lehet tenni a szabadságért.