Már öt helyettese van Karácsonynak: teljesen elfoglalják a Városházát Gyurcsány és Bajnai emberei

Vágólapra másolva!
Az ellenzéki Népszava értesülései szerint Kiss Ambrus politológus lesz Karácsony ötödik helyettese, aki "gazdasági és adminisztratív" feladatokkal lenne megbízva. Ha a Policy Agenda nevű kutatóintézet vezetőjének tevékenységét jobban megnézzük, láthatjuk, hogy egy keményvonalas baloldaliról van szó, aki olyan szervezetekben tevékenykedett, mint a Policy Agenda, vagy az Új Egyenlőség, amelyek a régi, már bukott, Gyurcsány-Bajnai-féle baloldalhoz köthetőek, az ő érdekeiket szolgálják. Ennél azonban valójában sokkal szorosabb a kapcsolat Kiss Ambrus és a baloldali kormányok között. Életrajzából kiderül, hogy a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején egyre magas posztokat tötött be a kormányzatban. Rajta kívül Gy. Németh Erzsébet, Tüttő Kata, Kerpel-Fronius Gábor és Dorosz Dávid lehetnek a főpolgármester-helyettesek. 
Vágólapra másolva!

Nem tudni, pontosan kitől kapja a megbízásokat a tanácsadó cég

Kiss Ambrus 2010, vagyis megalakításának éve óta vezeti a Policy Agenda Kft. nevű politikai tanácsadó szervezetet. Azóta szépen gyarapodnak, hiszen 2014-ben még csak 28 millió, tavaly viszont már 41 milliós árbevételt értek el, sőt az alkalmazottak számát is növelni tudták.

Kiss Ambrus Forrás: Atv

A cég gazdasági, de politikai, munkaügyi tárgyú elemzéseket tesz közzé, de hogy pontosan kinek a megbízásából, megrendelésére, az nem derül ki a honlapjukról.

Forrás: Policyagenda.hu

Egy korábbi Átlátszó cikk szerint a baloldali Atv hivatkozott gyakran az elemzéseikre.

A cég "alig elfogult" kutatásairól sokat elárul az is, hogy olyanok hivatkoztak eredményeire, mint a korábban Soros György megbízható szövetségeseinek listáján szereplő, bevándorláspárti Niedermüller Péter,

vagy a balliberális Népszava.

Niedermüller Péter Forrás: MTI/Komka Péter

Emlékezetes az is, hogy a Kiss által vezetett szervezet küldte el az ellenzéki sajtónak azt a kamu "kutatási eredményét" mely szerint "A magyar választók kétharmada abban a tudatban él, hogy Soros György Pártja is részt vesz az országgyűlési választáson."

Az ellenzéki média természetesen vitte a kamukutatást mint a cukrot.

De azért nem mindenki, hiszen a nem éppen kormánypárti Válasz.hu emelte ki, hogy a "kutatás" elég sok sebből is vérzik, hiszen nem csak azt nem árulták el, hogy milyen módszerrel jutottak erre a nyilvánvalóan a vidéki magyar választópolgárok ellen uszító eredményre,

de még a honlapjukon sem tették közzé.

Később kiderült, hogy a kutatás eredménye teljesen manipulált volt, a Mandiner cikke szerint a kormánypártinak nem nevezhető Ceglédi Zoltán politológus leplezte le a Policy Agendát, "a kutatásban nem azt kérdezték, hogy létezik-e ilyen párt, és ha van, indul-e a választáson, a kutatók egy dupla előfeltevésre (van és indul) tették rá a kérdést". Vagyis nem a választók éltek ebben a tudatban, hanem Kiss Ambrus cége erőszakolta rájuk ezt a véleményt.

Az Új Egyenlőség baloldali oldal szerzője

Kiss Ambrus nem csak a fenti tanácsadó cégben fejtette ki áldásos tevékenységét, hanem az Új Egyenlőség nevű baloldali "hírportálon" is tett közzé cikkeket. A szervezet a fenti kutatóintézethez hasonlóan látszólag - gyanúsan - a semmiből nőtt ki

és a semmiből kezdett el konferenciákat szervezni, például a német szocialista párt, az SPD pártalapítványával, a Friedrich Ebert Stiftung-gal, és a szintén erősen baloldali Policy Solutions-al közösen.

Utóbbit egyébként 2017-ben még 22.000 dollárral támogatta Soros alapítványa, az Open Society Foundations.

Vendégeik között szerepelt, aaz MSZP korábbi elnöke, az azóta a Kanári-szigetekre költöző Tóbiás József vagy épp a Bajnai-kormány pénzügyminisztere Oszkó Péter,

de a sort hasonló visszatérőben lévő, régi már megbukott balliberális emberekkel lehetne folytatni.

Forrás: Új Egyenlőség

Azért is érdekesek a fenti rendezvények, mivel az oldalt működtető Új Egyenlőség Alapítványnak mindössze néhány millió forint bevétele volt minden évben. Így felvetődik a kérdés, hogy ki is fizette a fenti rendezvények számláit.

Az Új Egyenlőség portál arról is híressé vált, hogy itt mutatkozott be a Hallgatói Szakszervezet, amely a Soros-egyetemért szervezett nem túl sikeres tüntetéseket, majd

később a decemberi és januári túlóratörvény-ellenes tüntetések szervezésében jeleskedtek.

A szervezet jelképe - a Tűzfalcsoport megfigyelése szerint - kísértetiesen hasonlított az Arab Tavasz és a Soros által szervezett grúz forradalom jelképéhez. Ahogy arról korábban írtunk, többek közt ennek a szervezetnek a képviselői is részt vettek azon az eligazításon,

ahol számos Soroshoz köthető más szervezet is részt vett és ahol megtárgyalták, hogy hogyan kellene minél nagyobb balhét csapni Budapest utcáin.

Forrás: Origo

Kiss Ambrus életrajzát megnézve azonban kiderül, hogy ennél jóval szorosabban is kötödik a Gyurcsány-Bajnai világhoz. A 2002 és 2010 közötti baloldali kormányokban egyre magasabb pozíciókat tötött be.

A közigazgatás.magyarorszag.hu adatai szerint 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, majd 2003. márciusától miniszteri tanácsadó a Miniszterelnöki Hivatalban. 2006. júliusától 2007. júliusáig a szociális és munkaügyi miniszter kabinetfőnöke, ezt követően 2009. áprilisáig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter kabinetfőnöke volt (Kiss Péter volt a miniszter), majd 2009. áprilisától, Bajnai kormányában (ekkortól a most már DK-s Molnár Csaba a miniszter) társadalompolitikai szakállamtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban.

A fentiekből is jól látszik, hogy Karácsony ötödik helyettese is egyértelműen a régi, már egyszer a hatalomból kibukott, de most a Városházára visszatérni készülő Gyurcsány-Bajnai társaság embere.