A Fidesz-KDNP jelentős pénzügyi többlettel adta át a kerületeket

Fidesz tisztújító kongresszusa, BOK Sportcsarnok, 2019.09.29.
Kocsis Máté
Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP leköszönő budapesti kerületi polgármesterei jelentős pénzügyi többlettel, összesen mintegy 93 milliárd forinttal adták át az önkormányzatokat az utódaiknak - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az érintett tíz kerület esetében a számlákon összesen 71,2 milliárd forint, állampapírban vagy lekötött betétben pedig további 21,5 milliárd forint van - mondta a politikus, hozzátéve:

a legtöbb - 10 milliárd forintot meghaladó - forrást Terézváros, Józsefváros és Erzsébetváros hagyta az új polgármesterre, hiány és adósság pedig sehol sincs.

Megjegyezte, hogy az eddig Karácsony Gergely vezette Zugló számláján szeptember elején 50 millió forint volt.

Kocsis hangsúlyozta, hogy a tíz városrészt évek óta stabil működés jellemezte, az erős alapok, az előkészített, illetve folyamatban lévő több mint 250 projekt - döntően út-, intézmény-, park- és társasház-felújítások, sportberuházások - pedig lehetővé teszik, hogy a kerületek fejlődése töretlen legyen, az új városvezetők akadály nélkül végezhessék munkájukat.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Fotó: Csudai Sándor - Origo

2010 után a kormány ezt a tíz kerületet 46 milliárd forint adósságtól szabadította meg, ebből 42 milliárd forint olyan városrészben keletkezett, ahol korábban baloldali vezetés volt - közölte Kocsis Máté.

A frakcióvezető úgy összegzett, hogy

adósságoktól megszabadított, pénzügyileg megerősödött, folyamatban lévő beruházásokban bővelkedő önkormányzati világot vesz át az új városvezetés.

Kocsis Máté azt is mondta, hogy a kerületi és fővárosi Fidesz-KDNP-s képviselők készen állnak az együttműködésre az új vezetőkkel minden olyan ügyben, amely a városrészek érdekét szolgálja.

A Fővárosi Közgyűlés döntsön minél előbb

A Fővárosi Közgyűlést arra kérte, mielőbb hozza meg azokat a döntéseket, amelyek világos állásfoglalást mutatnak a nagy budapesti beruházásokkal kapcsolatosan, amelyek akkor valósulnak meg, ha a főváros is támogatja őket. Ezek mögött hazai, piaci és nemzetközi kötelezettségvállalások is húzódnak, ezért várják a mihamarabbi döntést - jelezte.

Arra a felvetésre, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület új polgármestere "csontvázak" kiesésére számít, Kocsis Máté úgy reagált: ez alaptalan politikai szöveg.