Bíróság előtt a pincefeltörő és az autót kifosztó férfi is

Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé két férfit, akik Kaposváron, illetve környékén pincéket törtek fel, illetve pénz loptak egy autóból.
Vágólapra másolva!

Az egyik, többszörösen büntetett előéletű férfi szeptemberben

a zselickislaki szőlőhegyben tört fel három pincét. Volt, ahová többször is visszament. A férfi a pincékből bort, konzerveket, üzemanyagot, és egy gázpalackot is magával vitt.

A férfit három napra őrizetbe vették, melynek ideje alatt az ügyészség bíróság elé állította. A bíró lopás miatt 60 nap elzárásra ítélte a férfit. Az ügyész fogházbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Egy másik, 50 éves kaposvári férfi

tavaly februárban szabadult a börtönből, ám egy szeptemberi lopás miatt újra felelnie kellett: egy nyitott autót átkutatott, majd 150 ezer forintot vitt el belőle.

A férfit a bíró 90 napos elzárásra ítélte, az ügyész letöltendő börtön kiszabása miatt fellebbezett - írja az Ügyészség oldala.