A 444 szerzője ír egy Magyarországot lejárató cikket a New York Timesban, majd a 444 úgy tesz, mintha észrevett volna egy Magyarországról szóló cikket a New York Timesban, és megjelenteti

Vágólapra másolva!
Egészen szánalmas és nevetséges trükköt leplezett le Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. Történt ugyanis, hogy a 444 néven megjelentetett Soros-blog közölt egy New York Times-cikket, mintegy sopánkodva, hogy már Amerikában is tudják, mennyi gond van Magyarországon. Azonban Deutsch Tamás észrevette, hogy a cikket egy Novák Benjámin nevű ember írta, aki történetesen a 444 dolgozója. Vagyis: a 444 írt egy cikket a NYT internetes oldalára, ezután a 444 úgy tett, mintha hopp, véletlenül ott észrevett volna egy Magyarországot bíráló cikket, és mint amerikai, úgymond független véleményt (NYT és függetlenség, ez persze egy más kérdés) megjelentette a 444-en. És utána persze a többi ellenzéki propagandamédia tovább fújta a hazugságot.
Vágólapra másolva!

Megszületett a Soros-blog történetének egyik legnagyobb lódítása. A finom elemző cikkeiről, kulturált stílusáról és kiegyensúlyozott híradásairól (stb., stb.) ismert blog szombati cikkében arról írt, hogy a New York Times már külön riportban foglalkozik Magyarországgal. A fake news felé egyre gyakrabban elmozduló, Donald Trumpot és a republikánusokat nem kifejezetten kedvelő NYT a mai napig mérvadónak számít a hazai balliberális tábor körében, így a 444-nél joggal bíztak abban, hogy olvasóik a szokásosnál is jobban fel fognak háborodni azon, hogy sportlétesítmények épülnek az országban, és minderről egyenesen a nagy NYT ír. Csakhogy az egészben volt egy aprócska trükk.

Ócska hazugság Soroséktól

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője vette észre, hogy sajátos cselhez folyamodtak Sorosék. "Benjamin Novak, a Times cikkének egyik szerzője a 444 angol nyelvű hírlevelének, az Insight Hungarynek is szerkesztője" - így hangzott a cikk utolsó mondata, hívta fel a figyelmet Deutsch közösségi oldalán. Magyarán - Deutsch bejegyzése szerint -

a New York Times cikkét a 444.hu egyik szerkesztője írta, a 444.hu-n naponta megjelenő ótvaros hazugságokat újrahasznosítva (recycling fake news).

A fideszes politikus úgy összegezte a történteket, hogy

  • 444 szerkesztője ír egy 444-es fake news cikket Budapesten,
  • a cikk megjelenik New Yorkban,
  • a 444 pedig boci szemekkel és hüledezve rácsodálkozik a 7000 km-ről érkező (sic!) független-objektív kritikára.

A Soros-blog trükkje azért is kérdőjelezhető meg sajtóetikailag (már amennyiben a 444 esetében érdemes ilyesmiről írni), mert a cikkben végig olyan kitételeket használtak, hogy "a New York Times szerint", "a New York Times magyarországi riportjában", "a riportban megemlítik", miközben azt Budapesten

a 444 angol nyelvű hírlevelének egyik magyar szerkesztője írta.

Novák Benjámin régi motoros a Soros-világban, mások mellett ő szerkeszti a bloghoz tartozó Insight Hungaryt, és rendszeresen ír külpolitikai cikkeket.

Mint ismert, régi és jól bevált trükk ez a balliberális oldalon: a magyar fővárosban írnak valamit, amit aztán kapcsolati hálójukon keresztül megjelentetnek egy másik országban, azt sugallva, ott is érdeklődésre tart számot a téma. Ez a forgatókönyv számtalanszor megvalósult, persze mindig a konzervatív magyar kormány a célpont. A mostani eset is megmutatta, hogy

a balliberális-ellenzéki média gátlástalanul hazudik.

Legutóbb a Soros-blog alkalmazottja egy angol nyelvű tanulmányt fordított le magyarra, és úgy adta elő, mintha az a saját véleménye lenne.

A 444-féle New York Times-os üggyel egyébként a Pesti Srácok is részletesen foglalkozott.