Illegális gyorsulási versenyekre vadásztak a rendőrök Budapesten

rendőrség, rendőr, ellenőrzés
Vágólapra másolva!
Újabb akciót tartottak a rendőrök az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítása érdekében Budapesten - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a XIII. kerületben péntek éjjel ellenőrizték a járműveket.

A razzia kiterjedt a kocsik műszaki állapotára, illetve ellenőrizték, hogy szerepelnek-e a körözési rendszerben, és vizsgálták az autók engedély nélküli átalakítását is.

A rendőrök 296 autót és azok utasait ellenőrizték.

Illusztráció Fotó: Mudra László [origo]

Hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki, négy autós ellen tettek szabálysértési feljelentést - a rendőrök egy forgalmi engedélyt vettek el engedély nélküli átalakítás miatt -, két sofőrt pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak.

Az akció során a rendőrök további hat embert állítottak elő kábítószer-birtoklás gyanúja miatt.