Megszületett az eddigi legfényesebb magyarázat a kispesti korrupciós ügyben: Burány Sándor, a Párbeszéd frakciójában helyet foglaló szocialista képviselő arról beszélt, hogy Lackner Csaba beszámíthatatlan állapotban fecserészett a felvételeken, ezért Gajda Péternek nem kell levonni semmiféle következtetést az ügyben. Azaz, az MSZP-s kispesti polgármester Burány Sándor szerint maradhat. Függetlenül attól, hogy barátja és képviselője, Lackner Csaba szerint Gajda milliókat kapott vissza zsebbe.

Megszólalt Burány Sándor, a kispesti szocialista világ ismert szereplője kispesti párttársainak korrupciós ügyében. Ez már csak azért is hír, mert XIX. kerületi politikusként (korábban?) jó kapcsolatot ápol a kokainozó és a korrupciós ügyekről értekező Lackner Csaba képviselővel, a Spanyolországban álomingatlant vásárló Kránitz Krisztián volt képviselővel, és a vádak szerint a visszaosztott pénzekből részesülő, és ebből ingatlanokat vásárló Gajda Péter polgármesterrel is. Nagy meglepetés nem volt megszólalásában, mai sajtótájékoztatóján a technikai okokból a Párbeszéd frakciójában helyet foglaló szocialista képviselő minden eddiginél kacifántosabb magyarázattal vette védelmébe baráti körét, kivéve Lacknert, akire a jelek szerint megharagudott. Mielőtt ismertetnénk Burány gondolatait, érdemes egy apróbb kitekintést tenni arra, hogyan haladtak előre a szocialista képviselők Columbo felügyelőként a kispesti korrupciós ügy kibogozásában, és miképp kerültek közelebb a megoldáshoz.

  • Gajda Péter azzal indította a sort, hogy az ATV-nek azt állította, nem ismeri fel Lacknert a Hír TV által nyilvánosságra hozott felvételen. A nyilatkozat már elsőre sem volt igazán hihető, hiszen a két politikus heti rendszerességgel focizott együtt.
  • Kunhalmi Ágnes MSZP-s parlamenti képviselő is úgy látta még a választások előtt, hogy a "videó nem bizonyított", így nincs szükség belső eljárásra. 
  • Pár nappal október 13-a előtt Gajda azonban kezdett közelebb kerülni a megoldáshoz, és azt nyilatkozta a Népszavának, hogy "ha egyértelműen bebizonyosodik Lackner Csabáról, hogy kokaint fogyasztott, és emiatt ostobaságokat beszélt, akkor távoznia kell a közéletből".
  • A voksolás után azonban valami történt, hiszen egyre több szocialista politikus kezdte el Lackner Csabát felismerni a felvételeken. 
  • Molnár Zsolt, a budapesti MSZP politikusa például október 20-án úgy fogalmazott az ATV reggeli adásában, hogy Lacknernak ki kellene lépnie a pártból, és vissza kellene adnia mandátumát.
  • Felébredt a kispesti MSZP is, egy Facebook-posztban követeltek igazságot az ügyben, és megkérték Lackner Csabát arra, hogy "a nevével összeköthető üggyel ne terhelje tovább a baloldali közösség sikeres munkáját."
  • Jelentkezett az MSZP Országos elnöksége is, a mandátumának visszaadását követelte a kokainozó szocialistától.
  • Végül Tóth Bertalan pártelnök tette fel az i-re a pontot, aki egy Facebook-posztban közölte, a határidő lejárta miatt kezdeményezte Lackner kizárását a pártból.

És ezen a ponton következik Burány, aki a legújabb idők szocialista kommunikációjának megfelelően elítélte Lacknert, valamint védelmébe vette Gajdát és Kránitzot. Elmondása szerint annyira nincs már jóban kokainozó párttársával, magánbeszélgetéseket sem folytat vele. 

"Lackner Csabával minden politikai kapcsolatot megszakítottunk, én személy szerint magánbeszélgetéseket sem folytatok vele. Felszólításunkra sem hajlandó visszaadni mandátumát, a héten megtörténik a pártból való kizárása."

Ezután jött a mentegetés része, először Kránitzot vette védelmébe a szocialisták régi motorosa. Kérdésére válaszolva kifejtette, Kránitznak már csak azért sem kell távoznia a közéletből, mert nem képviselő, így nincs honnan távoznia. 

"Kránitz Krisztián nem képviselő jelenleg, és így a közéletből nincs hova távoznia."

Amikor pedig Gajda Péter polgármester került szóba, Burány arról kezdett el beszélni, hogy Lackner nem volt beszámítható (!) állapotban, amikor korrupciós ügyletekről értekezett. Ez pedig azt jelenti, hogy végre van egy olyan szocialista politikus, aki elismerte, hogy Lackner bizony kokainozott a felvételeken. Burány szocialista körökben újszerűnek ható felfedezése a következőképpen hangzott: 

"Azt kell, hogy mondjam, ezen a hangfelvételen egyetlen biztos a számomra, nevezetesen az, hogy aki ezen beszél, az nincs beszámítható állapotban." 

És mivel Lackner bedrogozva fecserészett, ezért amit mondott, az nem lehet igaz. Éppen ezért Gajda Péternek nem kell levonnia semmiféle konzekvenciát - nagyjából ezzel érvelt Burány, ami egyébként kevésbé passzol a Büntető Törvénykönyv rendelkezéseivel.

"Semmilyen olyan mondatért, amit beszámíthatatlan állapotban fecserészett, másoknak nem kell levonni a konzekvenciát, neki viszont igen."

Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy ő maga sem mostanában, sem korábban nem kért, és kapott a visszaosztott pénzekből.