Horváth Csaba sokkal több pénzről akart egyedül dönteni, de nyilvánosságra került és megijedt, ezért egy nap alatt visszavonta

2019.10.28. 13:07

Horváth Csaba, zuglói MSZP-s polgármester megijedt, és egy nap alatt visszavonta azt az előterjesztését, amivel átláthatatlanabbá tette volna a zuglói önkormányzat gazdálkodását. A pesterzsébeti ellenzéki szövetség felbomlása mellett (ahol egyébként első intézkedésként fizetésemelést szavazott meg magának a pesterzsébeti balliberális képviselőtestület) itt a következő történet arról, hogy komoly zavar alakult ki azokban a budapesti kerületekben, ahol az önkormányzati választás után ellenzékiek kerültek hatalomba. 

A transzparenciát hirdető ellenzék számára kellemetlen történet ismét megmutatta, hogy 

komoly ellentétek van pártjaik között, a választás után zavarok ütötték fel a fejüket.

 A XIV. kerületi eset egyúttal azt is megmutatta, hogyan viselkedik az ellenzék, ha hatalomra kerül: abban a pillanatban, ahogy lehetősége adódott, 

Horváth Csaba megpróbálta rátenni a kerületi pénzekre a kezét.

Mint ismert, Karácsony Gergely polgármestersége alatt kiterjedt szocialista maffiahálózat jött létre, amelynek elsődleges célja a kerületi pénzek feletti diszponálás volt. Erről maga a politikus beszélt a kampányban kiszivárgott hangfelvételen, hozzátéve, hogy Horváth Csaba azért jobb választás, mint egy civil szférából érkező pedagógus, mert ő legalább tudja, miért jár börtön, és miért nem. Karácsony egyébként arról is beszámolt a felvételen, hogy őt és családját többször is megfenyegette Tóth Csaba, MSZP-s képviselő, akit egyébként a zuglói szocialista háló egyik legfontosabb szereplőjeként tartanak számon. 

Hétfőn egy másik zavarba ejtő ügye is nyilvánosságra került Horváthnak. Vasárnap arról beszélt az Indexnek, hogy a zuglói önkormányzat eddig sem és ezután sem akar ingatlanokat értékesíteni. Ehhez képest éppen a hétfői Népszavában jelentek meg a zuglói önkormányzat ingatlanhirdetései.
Forrás: Facebook

Vasárnap az Átlátszó írta meg, hogy Horváth Csaba, Zugló frissen megválasztott polgármestere nem mindennapi előterjesztésekkel készült a mai, egyébként első képviselő-testületi ülésre. Ezek szerint

  1. úgy módosította volna a képviselő-testület szervezeti és működési szabályait (SZMSZ), hogy egymaga döntést hozhatott volna a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szinte bármely ügyben, ha a kérdést halaszthatatlannak minősíti.
  2. többszáz millió forintos ügyekben a képviselő-testület hozzájárulása nélkül határozhatott volna. 

Miután a hír megjelent, a szocialista politikus felháborodottan és ingerülten reagált a történtekre közösségi oldalán, hazugsággal vádolva meg a Soros György által (részben) finanszírozott portált. "A cikk címében foglalt állítás szemenszedett hazugság. ... Szemenszedett hazugság az is, hogy a polgármester százmilliós ügyekben dönthetne önállóan, erre eddig sem adott, és a jövőben sem ad lehetőséget az SZMSZ. A polgármesteri jogkörben hozott döntések elsősorban kötelezettség-vállalással nem járó döntések." - írta. 

Ehhez képest hétfőre a "Védjük meg a közbizalmat!" felütésű posztjában már arról írt, hogy nem terjeszti a képviselő-testület elé a szóban forgó előterjesztést. "A közbizalom helyreállítása érdekében a szakmai szempontoknak megfelelő SZMSZ-módosítást visszavonom, hogy elejét vegyem a további rosszindulatú politikai támadásoknak." - fogalmazott közösségi oldalán a Karácsony Gergely örökségét nyakába vevő polgármester. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK