Németh Szilárd: Az ellenzéki cirkusz folytatódni fog

2019.10.28. 09:07

Németh Szilárd, a honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt többek között egy új NATO parancsnokságról, ami Szolnokon alakul meg, valamint a Parlament múlt héten megnyílt ülésszakáról is.

A politikus, aki munkája mellett a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is, elmondta, Budapest ad otthon a birkózók U23-as világbajnokságának, a magyar csapatnak mind a 30 súlycsoportban van versenyzője, köztük több éremesélyes sportolóval. Ez a korcsoport azért is fontos, mert ők azok, akik közvetlen kapcsolatot jelentenek a junior korosztály és a felnőttek között, a mostani csapatban is vannak olyan versenyzők, akik rövidesen a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatnak. A szövetségi elnök megjegyezte, miután az év végén készül el a csepeli Kozma István Birkózó Akadémia, így a mostani vb-t a Közszolgálati Egyetemen rendezik meg. A csepeli komplexumban a mostani tervek szerint 70-100 gyermek fog rendszeresen megfordulni.

Németh Szilárd a hétvégén a II. Rákóczi Ferenc Emlékév keretében Kassán járt, ahol az egykori fejedelemre emlékezett a kassai magyar közösség. Rákóczi jelentősége azért is nagy – tette hozzá, mert ő egy összekötő kapcsot is jelent határon innen és túl, a nemzeti emlékezetben az ő szerepe nagyon erős. A forradalmak és szabadságharcok emlékezete nagyon jelentős, ez igaz a későbbi korszakokra is, hiszen például Arany, Petőfi kötet szinte minden magyar családban van.

A képviselő beszámolt a Parlament múlt héten induló ülésszakáról is. Mint elmondta, már a kormánypártok felhívták a figyelmet arra, hogy tavaly december óta zajlik egy ellenzéki cirkusz a Parlamentben, most pedig egyre bátrabbak lesznek, miután az októberi választáson az ellenzéki pártok több helyen is nyertek, azaz a kassza is rendelkezésükre áll a botránypolitizálás folytatására.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.