A szocialisták nekiláttak Zugló kiárusításának

Nacsa Lőrinc, KDNP-s képviselő
Nacsa Lőrinc, a KDNP parlamenti képviselője.
Vágólapra másolva!
A szocialisták máris nekiláttak Zugló kiárusításának - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét ismertetve kedden, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus újságíróknak azt mondta: Horváth Csaba, Zugló új, ellenzéki polgármestere azt ígérte, hogy nem fognak önkormányzati ingatlanokat értékesíteni. Majd másnap a Népszavában megjelentek az eladásra kínált zuglói önkormányzati ingatlanok hirdetései - közölte a KDNP-s politikus, aki bemutatta a napilapot és a hirdetéseket is a sajtótájékoztatón.

Így hazudnak és így vezetik a várost, a szocialisták nem is különösebben leplezik, hogy el akarják herdálni és le akarják rabolni az önkormányzati vagyont és a közpénzeket.

Ráadásul gátlástalanul nyerészkedni akarnak ezen - jegyezte meg.

Nacsa Lőrinc felidézte: Horváth Csaba azzal kezdte polgármesterségét, hogy

minden pénzügyi és vagyoni kérdésben magához akarta vonni a döntés jogát és meg akarta kerülni a képviselő-testületet,

ahol ráadásul még többsége is van, vagyis a sajátjaiban sem bízik. Egyetlen tollvonással, 50 millióról 250 millióra akarta emelni a polgármesteri hatáskörben kiárusítható ingatlanok értékhatárát. Megjegyezte: a gyalázatos és átlátszó javaslatot végül kénytelen volt visszavonni.

Nacsa Lőrinc úgy látta:

az ellenzéki vezetésű önkormányzatoknál máris megy a tülekedés a hatalomért és a pénzért.

„Szabadrablásra készülnek, minden bizonnyal nem csak Zuglóban, hanem egész Budapesten” - mondta a KDNP-s képviselő.