Palkovics László: Jobb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére

Palkovics László
Vágólapra másolva!
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter.
Vágólapra másolva!

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden nyújtja be az Országgyűlésnek a szakképzési törvény tervezetét - mondta Palkovics László.

Az osztrák mintára kidolgozott javaslat értelmében

a tanulók a technikum és a szakképző iskola közül választhatnak,

előbbinél 5 éves, utóbbinál 3 éves képzésben vehetnek részt.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter fotó: Talán Csaba

A miniszter elmondta, hogy a technikum a szakmához szükséges tudás mellett az érettségire is felkészíti a fiatalokat, így az ötödik év végén az itt tanulók a technikusi okleveleiket és az érettségi bizonyítványaikat együtt vehetik át.