A Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a perújítást a Fenyő-gyilkosság ügyében, az eljárásban azt vizsgálják, hogy Portik Tamás volt-e a felbujtó.

A Fővárosi Ítélőtábla közleményében azt írta, hogy a táblabíróság megalapozottnak találta a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványát, ezért az iratokat megküldte a Fővárosi Törvényszéknek az eljárás lefolytatásához. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség augusztus végén jelentette be, hogy perújítási indítvánnyal fordult a Fővárosi Ítélőtáblához, mert álláspontja szerint Portik Tamás adott utasítást Jozef Rohácnak Fenyő János megölésére. Akkori közleményük szerint azért terjesztették elő az indítványt, mert "a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megbízást adott a már jogerősen elítélt J. R.-nak Fenyő János kivégzésére".

Az indítvány szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás médiavállalkozók között az 1990-es évek közepén üzleti vita, hatalmi harc és személyes ellentét alakult ki,

ezért Gyárfás Tamás elhatározta, hogy megöleti Fenyő Jánost.

Felkereste Portik Tamást, aki rávette Rohácot a gyilkosságra. Rohác 1998. február 11-én a II. kerületben, a Margit utcában gépfegyverrel kivégezte Fenyő Jánost.

Néhány éve az alapeljárásban a bíróság Rohácot részben Fenyő János meggyilkolása, részben a négy halálos áldozatot követelő, szintén húsz évvel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás ügyében jogerősen életfogytiglanra ítélte. A bíróság akkor kimondta: az Aranykéz utcai robbantásnál Portik Tamás adott megbízást Rohácnak Boros József Károly megölésére. De akkor még a Fenyő János-gyilkosság felbujtója ismeretlen maradt.

Gyárfás Tamás tárgyalása, 2018.04.20.Fotó: Polyák Attila - Origo


A rendőrség szerint azonban a Fenyő-gyilkosság ügyében az új és a korábbi bizonyítékok együtt már azt is alátámasztják, hogy az Aranykéz utcai kivégzés felbujtójaként jogerősen elmarasztalt Portik Tamás adott utasítást Rohácnak Fenyő János megölésére is.

Ezért Portik Tamást egy újabb, perújítási eljárásban lehet felelősségre vonni, amit az ügyészség kezdeményezett.

A Fellebbviteli Főügyészség szerint, bár az Aranykéz utcai robbantás esetén Portik felbujtói felelősségét csak a merénylet célpontja, Boros József Károly esetében állapította meg a bíróság, ha a táblabíróság elrendeli a perújítást a Fenyő-gyilkosság ügyében, már több emberen elkövetett emberölés felbujtójaként vonható felelősségre, amiért lényegesen súlyosabb büntetést kellene kiszabni.A Fővárosi Ítélőtábla közleményében azt is írta, hogy a perújítás megengedhetőségének vizsgálatakor a bizonyítékok érdemi mérlegelésének nincs helye, a bíróság ebben az esetben csupán azt állapította meg, hogy az ügyészség által becsatolt bizonyítékok újnak tekinthetők és összességében alkalmasak lehetnek arra, hogy azonosítsák a felbujtót.

Budapest, 2016. március 31. Jozef Rohác hallgatja az ítéletet a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. A szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást 13 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen.Forrás: MTI/Kovács Tamás

Portik Tamás ügyvédje a perújítási indítvány elutasítását, és az eljárás felfüggesztését kérte. A Gyárfás Tamás ellen folyamatban lévő eljárás vége viszont a táblabíróság szerint nem tekinthető olyan előzetes kérdésnek, amely a perújítási eljárás felfüggesztését indokolná.

A Fővárosi Főügyészség július végén jelentette be, hogy vádat emelt Gyárfás Tamás ellen Fenyő János megölése ügyében felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt.