Az új ellenzéki pécsi polgármester aláírta, hogy milliárdok vannak a kasszában, most meg csődről beszél

Pécs 2010, Európa Kulturális Fővárosa, Páva Zsolt, Pécs polgármestere beszél mielőtt aláírta a rendezvény támogatásáról szóló dokumentumot
Vágólapra másolva!
Szinte segélykiáltásként ható, meglehetősen furcsa közleményt juttatott el a sajtóhoz kedden délután Péterffy Attila, akit október 13-án választottak meg pécsi polgármesternek. A kommünikében többek között azt írja, csődhelyzetben van az önkormányzat. Páva Zsolt, aki 14 éven keresztül volt Pécs polgármestere, ellenben azt mondta a Pécsi Újságnak, nem érti Péterffy keddi állításait, hiszen a múlt hét csütörtökjén a baloldal megválasztott jelöltje is aláírta azt az átadás-átvételi dokumentációt, melyet az Államkincstár szakembereivel mindketten átnéztek, és melyben az is szerepel, hogy még fejlesztési célokra is mintegy 7 milliárd forint áll a város rendelkezésére.
Vágólapra másolva!

Páva Zsolt mindehhez hozzátette, hogy az átadáskor a kasszában fellelhető összeggel a város gond nélkül működtethető, és mert azóta az őszi helyi adók is be kellett, hogy érkezzenek a számlákra, így elképzelni sem tudja, milyen megfontolásból írja most, az átadás után néhány nappal azt a közleményében Péterffy Attila, amit ír.

Páva Zsolt Forrás: MTI

Páva Zsolt, Pécs leköszönő polgármestere az esemény után kiadott közleménye szerint „Péterffy Attila polgármester úr és az általam aláírt átadás-átvételi dokumentáció tanúsága szerint

A leköszönő polgármester nyomatékosította:

már 2018-ban sem volt, és most, 2019-ben sincs Pécsnek működési hiánya, ami harminc éve nem fordult elő.

Péterffy Attila kedd délutáni közleményéből viszont az derült ki, hogy hirtelen arra jött rá: nincs pénz.