Elrendelték a perújítást a Fenyő-ügyben

BALOGH Zoltán Budapest, 2019. március 11.
Portik Tamás vádlottat kísérik az ellene és társai ellen emberölés bűntette miatt megismételt eljárásban indult büntetőper első tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2019. március 11-én. Harmadszor tárgyalják újra
Budapest, 2019. március 11. Portik Tamás vádlottat kísérik az ellene és társai ellen emberölés bűntette miatt megismételt eljárásban indult büntetőper első tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2019. március 11-én. Harmadszor tárgyalják újra első fokon a Prisztás József vállalkozó ellen 1996-ban elkövetett merénylet büntetőügyét. Az első perben Portik Tamást felbujtóként 11 év fegyházra ítélték, a gyilkosságot végrehajtó H. István tíz évet kapott. A Fővárosi Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el, de Portikékat ez alkalommal is bűnösnek találták, büntetésüket 15 évre emelték. Az ügyben 2017 végén állt be újabb fordulat, amikor a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt életfogytiglanira ítélt Jozef Rohác azt mondta, más követte el a gyilkosságot, majd a perújítási nyomozásban magára vállalta a gyilkosságot. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – a Fővárosi Főügyészség előterjesztésével egyetértve – perújítási indítványt terjesztett elő a Fővárosi Ítélőtáblához Portik Tamás terhére, aki a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megbízást adott a már jogerősen elítélt Jozef Rohácnak Fenyő János kivégzésére.
Vágólapra másolva!

Fenyő János egy videókazetta terjesztő és egy napilapot kiadó gazdasági társaság vezérigazgatója és Gyárfás Tamás médiavállalkozó között az 1990-es évek közepétől üzleti vita, hatalmi harc és személyes ellentét alakult ki. Gyárfás 1997 évben elhatározta, hogy megöleti Fenyőt, ezért 1997 szeptemberében először egy harmadik személyt bízott meg a feladattal, aki azt nem teljesítette, aztán Portik Tamáshoz fordult. Portik parancsot adott Jozef Rohácnak a médiavállalkozó likvidálásra.

1998. február 11-én a késő délutáni órákban a Budapest, II. kerület, Margit utcában a feltorlódott forgalom miatt az autóban várakozó Fenyőhöz lépett Rohác, és egy gépfegyverrel kivégezte.

Portik Tamás vádlottat kísérik az ellene és társai ellen emberölés bűntette miatt megismételt eljárásban indult büntetőper első tárgyalására a Fővárosi Törvényszéken 2019. március 11-én. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Balogh Zoltán

Az alapeljárásban a bíróság a szlovák bérgyilkost részben az Aranykéz utcai robbantás, részben Fenyő János sérelmére elkövetett élet elleni bűncselekmény kapcsán elmarasztalta több emberen elkövetett emberölés miatt. A jogerős ítélet tényállása szerint az Aranykéz utcai robbantással kapcsolatban Portik arra adott megbízást Rohácnak, hogy végezzen Boros József Károllya, míg a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtója ismeretlen maradt. Akkor még.

A Fenyő János sérelmére elkövetett cselekmény felbujtói tekintetében lefolytatott nyomozás során beszerzett új bizonyítékok – az alapügyben felmerült korábbi bizonyítékokkal együttesen értékelve – azt támasztják alá,

hogy az Aranykéz utcai emberölés felbujtójaként jogerősen elmarasztalt Portik Tamás adott utasítást Jozef Rohácnak Fenyő János megölésére is.

Jozef Rohác hallgatja az ítéletet a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. A szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot életfogytiglani, Portik Tamást 13 év szabadságvesztésre ítélte minősített emberölés miatt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Poritk Tamás büntetőjogi felelősségre vonására perújítási eljárásban kerülhet sor az alábbiak miatt. A több ember sérelmére elkövetett emberölés törvényi egység. Megállapításának akkor van helye, ha ugyanazon tettes akár egyetlen akarat-elhatározásból fakadóan, egyidőben, illetőleg egymást követően, akár különböző időpontokban és eltérő akarat-elhatározásból hajtja végre vagy kíséreli meg több ember megölését.

A felelősségre vonásnak egy eljárásban kell megtörténnie.

A felbujtó felelőssége a több emberen elkövetett emberölésért akkor állapítható meg, ha az egymással kvázi halmazati viszonyban álló emberöléseknek tettese egyugyanazon személy és a felbujtói magatartás e tettes által elkövetett legalább két emberölési részcselekményhez társul" - olvasható Dr. Medveczky Gábor fellebviteli főügyész közelményében.

"Az e tárgyban irányadó büntető jogegységi határozat szerint, amennyiben a bíróság a vád tárgyává tett és a bűncselekmény egységébe tartozó cselekményt jogerősen elbírálta, határozata e bűncselekmény tekintetében ítélt dolgot eredményez.

Nincs helye újabb vádemelésnek olyan részcselekmény miatt, amely a már elbírált bűncselekmény egységébe tartozik, de nem képezte a jogerős határozatban megállapított tényállás részét.

Ebben az esetben a terhelt terhére perújításnak lehet helye" - tette hozzá.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az iratok áttanulmányozása után úgy látta, hogy Portik Tamással szemben a perújítás elrendelésének törvényi feltételei fennállnak. A perújítás megengedhetősége kérdésében a Fővárosi Ítélőtábla dönt.