Magyarország az ukrajnai magyarok miatt megvétózta a NATO egyik nyilatkozatát

2019.10.30. 10:55

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen Budapesten. Magyarország nem hajlandó a geopolitika oltárán feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget - tette hozzá Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter elmondta, a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta. Szijjártó Péter hangsúlyozta,  a hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására.

Szijjártó: Ukrajna továbbra sem teljesíti a nemzetközi szervezetek előírásaitFotó: Csudai Sándor - Origo

Nem tehettünk mást, vétóztunk

Szerettük volna, hogy ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben - tette hozzá. Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így "nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot" - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-kelet Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte. Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását - mondta.