Unokái nem beszélnek a darnózseli hentes áldozatának apjával

Darnózseli hentes
Győr, 2019. október 29. A felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentes, N. János (k) büntetőperének tárgyalásán, az ügyben másodfokon eljáró Győri Ítélőtáblán 2019. október 29-én. A táblabíróság hét év börtönbüntetésre ítélte a testi sértés bűntettében bűnösnek talált férfit. MTI/Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
A héten a bíróság testi sértés miatt hét év börtönbüntetésre ítélte N. Jánost, a darnózseli hentest. A férfit azzal vádolják, hogy kegyetlenül meggyilkolta és feldarabolta a feleségét, a darabokat elégette, a hamvakat pedig szétszórta a mezőn. Mindezt viszont nem sikerült bizonyítani. A meggyilkolt nő apja a Borsnak elmondta, abban reménykedik, hogy a Kúria súlyosbítani fog az ítéleten.
Vágólapra másolva!

N. János rezzenéstelen arccal hallgatta végig az ítéletet, majd szabadon elsétálhatott.

A meggyilkolt nő apja még úgy is örült az ítéletnek, hogy csak testi sértés miatt mondták ki bűnösnek.

Viszont az unokái most sem mentek oda hozzá, csak az apjukkal és az apai rokonaikkal beszélgettek.

– mondta a Borsnak a férfi.

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Ahogy korábban megírtuk, a férfi és K. Judit házassága 2011-re teljesen megromlott. A nő el akart válni, 2012-ben el is költözött otthonról, mert N. János gyakran erőszakos volt vele. Sokat vitatkoztak a vagyonuk elosztásán és azon, hogy kinél helyezzék el a közös gyereküket.

A vád szerint a férfi 2014 májusában megvárta a nőt a mosonmagyaróvári munkahelye előtt, majd meggyilkolta. A holttestet betette az autója csomagtartójába és hazament. Megvárta, hogy a gyerekük elaludjon, aztán a holttestet bevitte a házukban kialakított húsfeldolgozóba és feldarabolta.

A maradványokat elégette, a hamvakat pedig szétszórta a mezőn. A feldaraboláshoz használt eszközöket sósavval kezelte, hogy ne hagyjon maga után nyomot.

2016 decemberében a bíróság felmentette, mert nem lehetett bizonyítani a gyilkosságot. Ekkor N. János 29 hónapnyi letartóztatás után szabadlábra került. A Győri Ítélőtábla viszont a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt visszavonta, és új eljárásra kötelezte a Tatabányai Törvényszéket, ahol idén márciusban másodszor is felmentették a férfit. Ismét arra hivatkoztak, hogy nincs elég bizonyíték a gyilkosságra.

Október 29-én a Győri Ítélőtábla testi sértésben mondta ki bűnösnek N. Jánost, és 7 év börtönbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést, amiről a Kúria dönt majd.