Rétvári Bence: A gyermekétkeztetés sokat tehet a következő generációk egészségéért

Rétvári Bence
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!
Nemzetközi téren is látható a gyermekétkeztetésben bevezetett intézkedések pozitív hatása, Magyarország jó példa arra, hogy érdemes radikálisat lépni, mert sokat lehet tenni a következő generáció egészségéért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence A minőség választása a közétkeztetésben című konferencián hangsúlyozta:

nagyon fontos, hogy a gyerekek már az iskolában hozzászokjanak az egészséges ételekhez.

A fizetések az elmúlt időszakban évről évre nőttek, így az embereknek egyre több lehetőségük lett egészségesebb ételeket választani, emellett

egyre több, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a mozgás fontosságát hangsúlyozó figyelemfelhívással találkoztak

- sorolta. Mindezt kiegészítette két állami intézkedés is, a chipsadó és a reformmenza bevezetése - mondta.

Az államtitkár a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ), valamint a Vendéglátó és Turisztikai Szakszervezet (VISZ) által szervezett konferencián kifejtette: a közétkeztetésben az volt a cél, hogy az étel finom, egyben egészséges is legyen.

- mondta az államtitkár. A 15 éves és idősebb népesség 96 százaléka már naponta fogyaszt valamilyen zöldséget vagy gyümölcsöt, kétharmada többször is naponta.

A magyar lakosság kedvenc gyümölcse 2010 óta töretlenül az alma, 2017-ben évi 11,3 kilogramm volt az átlagfogyasztás. A második legnépszerűbbek a citrusfélék, 2017-ben évi közel 8 kilogrammos fogyasztással, ami 27 százalékkal nagyobb a 2010. évinél. A gyümölcsfogyasztás 2010-hez képest 29 százalékkal nőtt.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

- tette hozzá Rétvári Bence, aki hozzétette: amíg 2010 körül az emberek háromnegyede gondolta úgy, hogy maga is sokat tehet egészsége megőrzéséért, most már négyötöde. A KSH felmérése szerint az egészségüket jónak vagy nagyon jónak tartók aránya a 2010-es 55-56 százalékról 2016-2017-ben 59-60 százalékra nőtt. Az Emmi parlament államtitkára kiemelte, hogy

a kormány fontosnak tartja, hogy a gyermekek az iskolában is fogyasszanak gyümölcsöt, tejet. Míg az iskolatej programra 2010-ben 400 millió forintot fordítottak, most már 3,8 milliárd forintot, az iskolagyümölcs programra pedig 260 millió forint helyett 2,3 milliárd forintot.

A palettán hétféle gyümölcs és négyféle zöldség van, valamint 100 százalékos ivólevekből választhatnak az iskolák a program keretében.

- mondta Rétvári.

A szociális gyermekétkeztetésre fordított összeg mintegy 30 milliárd forintról 82 milliárd forintra nőtt, így több iskolába juthat el a program, 360-nal több településen lehet igénybe venni a szociális étkeztetést, mint 8-10 évvel ezelőtt. A napi nyersanyagbeszerzésre fordítható keret 370-ról 570 forintra emelkedett, így jobb minőségű, egészségesebb ételeket kaphatnak a gyermekek.

A naponta többször gyümölcsöt fogyasztó gyerekek aránya 10 év alatt 45-ről 65 százalékra emelkedett. Rétvári Bence jelezte azt is, hogy a reformmenza-intézkedéseknek is van eredménye, a konyhák 90 százaléka kevesebb zsírt, 97 százalékuk pedig kevesebb cukrot használ a főzéshez. A konyhák háromnegyede nem használ ételízesítőt vagy sótartalmú fűszerkeveréket, 83 százalékuk friss, szárított fűszernövényekkel ízesíti az ételt. Mindennek köszönhetően nem nőtt tovább a túlsúlyos és az elhízott gyermekek száma.

- tette hozzá az államtitkár.