Gyurcsány-hatás: újabb politikusa cserélte az MSZP-t a DK-ra

Vágólapra másolva!
Botka László után az MSZP újabb politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártját. Trippon Norbert 1998-ben lépett be a szocialista pártba, Gyurcsány Ferenc kedvéért most távozott onnan. A bukott kormányfő tehát egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, az MSZP bekebelezéséhez.
Vágólapra másolva!

Trippon szerdán délután jelentette be hivatalosan, hogy kilépett az MSZP-ből, és politikai tevékenységét a Demokratikus Koalícióban (DK) folytatja. Ez azt is jelenti, hogy az Újpesten tevékenykedő politikus a most megalakuló IV. kerületi képviselő-testületben már Gyurcsányék frakciójába ül be. A Magyar Hangnak nyilatkozott a politikus, aki azzal indokolta döntését, hogy

  • egy hosszabb folyamat érett be mostanra;
  • a DK képviseli a leghangosabban az Európai Egyesült Államok koncepcióját, amivel teljes mértékben azonosulni tud;
  • több DK-s politikussal és aktivistával is jó kapcsolatot ápol.

Hozzátette: reméli, hogy a pártváltással megmaradnak az MSZP-s barátai, hiszen "az ellenzéki oldalon egy szövetséges pártba" lépett át.

Csakhogy Gyurcsány Ferenc nem is annyira titkolt terve, hogy pártjával maga alá gyűrje a szocialistákat, és ezzel az ellenzék vezető erejévé váljon. Emlékezetes, a bukott kormányfő a 2010-es országgyűlési választást követően több követőjével egyetemben kivált az MSZP-ből, és megalapította a DK-t. Azóta a két párt között van egyfajta rivalizálás, érthető okokból nem tökéletes az összhang közöttük.

A héten volt egy másik fontos MSZP-s távozó is: Botka László, Szeged polgármestere jelezte, hogy otthagyja egykori pártját. Mint ismert, a politikus különös körülmények között lépett vissza a kormányfőjelöltségtől, a jelek arra mutatnak, hogy saját pártján belül buktatták meg.

Trippon Norbert 1998-ben lépett be az MSZP-be, 2002-től a párt újpesti önkormányzati képviselője. 2007 és 2010 között a kerület alpolgármestere lett. A 2014-es önkormányzati választáson ő volt a párt polgármesterjelöltje, de vereséget szenvedett fideszes ellenfelétől, Wintermantel Zsolttól. Október 13-án összellenzéki támogatottsággal nyert az egyik újpesti körzetben, így ismét bekerült a helyi döntéshozásba.