Az ünnepek alatt így változik a közlekedés Budapesten

Temető új köztemető halottak napja
Vágólapra másolva!
Vasárnap estig több változás is lesz a fővárosi közlekedésben a mindenszenteki és halottak napi nagyobb forgalom miatt. A BBK szerint a hétvégén érdemes a tömegközlekedést választani, mivel nagy lesz a forgalom a temetők környékén.
Vágólapra másolva!

Vasárnap 20 óráig lezárják a X. kerületi Újhegyi utat a Maglódi út és a körforgalom között, az érintett szakaszra csak a BKK járatai hajthatnak be.

Egyirányúsítják a Kozma utcát a Jászberényi út és a körforgalom között, a Sírkert utat pedig a Maglódi út irányába.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Pesterzsébeti temetőhöz autóval csak a Tartsay utca felől lehet közel menni, elmenni onnan pedig a Temető soron az Alsó határút felé, valamint a Temető sor-Vasfű utca útvonalon a Külső Vörösmarty utca felé lehet. A Külső Vörösmarty utcát az Alsó határút és a Tartsay utca között csak a BKK járatai használhatják.

Lezárják Kispesten a Temető közt, Pestszentlőrincen a Reményik Sándor utcát, illetve a Cinkotai temetőnél a Simongát utcát a Szabadföld út és a Tátraszirt sor között, illetve a Tátraszirt sort a Lóca utca és a temető között.

A Budafoki temetőnél egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát a Gádor utca felé.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

November 2-ig az M3-as metró a hétköznapi menetrend szerint közlekedik.

A temetőket érintő BKK-járatok a szokásosnál sűrűbben, nagyobb kapacitással közlekednek, és időszakos járatok is indulnak.

November 1-jén a 28B villamos közlekedik a Keleti pályaudvar és az Új köztemető (Kozma utca) között, Kőbánya-Kispest és az Új köztemető között pedig a 68B időszakos buszjárattal lehet utazni. A Megyeri temetőhöz a 30B, a Pesterzsébeti temetőhöz a 36B, az Óbudai temetőhöz a 118B időszakos busszal is el lehet jutni. November 1-jén és 2-án a Budafoki temetőhöz a 158B időszakos busszal is lehet menni.

A forgalmi változásokról további részletek a kozut.bkkinfo.hu oldalon olvashatnak.