Fekete-Győr András ott volt a korrupcióval vádolt Dan Barna kolozsvári kampányrendezvényén

2019.11.04. 16:15

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke vasárnap részt vett az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén, ahol együtt mutatkozott a súlyos korrupciós botrányba keveredő Dan Barnával, az USR elnökével, államfőjelöltjével. A momentumos politikus szövetségese 6 millió eurónyi uniós pénzt lophatott el vállalkozásán keresztül. Az eseményen részt vett a magyarellenességéről ismert Dacian Ciolos is.

Hétfőn a "politikus" egy terjedelmes posztban dicsekedett azzal, hogy vasárnap részt vett az USR-PLUS kolozsvári kampányrendezvényén, ahol magyarul is felszólalt. Elárulta, azzal a céllal érkezett az erdélyi városba, hogy segítse Dan Barnának, az USR elnökének államfői kampányát, és "közvetítse értékrendjét az erdélyi magyarság felé."

Hogy mi is az értékrendje Barnának? A Momentum elnöke erre nem adott választ, pedig egészen biztosan érdekes lett volna. A román politikus ugyanis nemrég korrupciós ügyével került bele a világsajtóba. A RISE Project nevű oknyomozó portál ugyanis feltárta, hogy a politikus cégén keresztül eltűntethetett 6 millió eurónyi uniós támogatást. Ezeket a pénzeket eredetileg a szegények és fogyatékkal élők felzárkóztatására pályázták meg, amelyek aztán nagy valószínűség szerint a rászorulók helyett a politikus baráti köréhez kerültek. A dolog azért is különösen visszás, mert az USR a Momentumhoz hasonlóan a korrupcióellenesség hívószavával politizál. Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy Dan Barna pártjának magyarországi testvérpártja a Momentum, és mindkét politikai formáció tagja az Emmanuel Macron francia államfő által létrehozott Renew Europe (Újítsuk meg Európát) nevű EP-frakciónak. A Maszol.ro kiemelte, hogy Fekete-Győr és Barna kisebbségpolitikája között komoly ellentétek lappanganak. 

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke KolozsvárottForrás: Facebook

 A Transindex tudósítása szerint az eseményen részt vett továbbá Dacian Ciolos volt miniszterelnök is, a Renew Europe jelenlegi frakcióvezetője, a PLUS nevű párt elnöke, aki a pártszövetség miniszterelnök-jelöltje lesz a jövő évi parlamenti választásokon. Róla azt érdemes tudni, hogy pályafutása elején magyarellenes és antiszemita nyilatkozatokat tett. Ciolos ugyanis kolozsvári egyetemi hallgatóként a szélsőséges, magyarellenes és antiszemita Román Tűzhely (Vatra Româneasca) szervezet tagja lett, később pedig vezetője lett a magyarellenességéről hírhedtté vált Gheorghe Funar kolozsvári polgármester pártja (Partidul Unitatii Națiunii Române – PUNR, magyarul a Román Nemzeti Egység Párt) ifjúsági szervezetének.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK