Húsz év múlva a német lakosság legalább egyharmada bevándorló lesz

Vágólapra másolva!
Tovább emelkedik és húsz éven belül meghaladja az egyharmadot a bevándorlók és bevándorló származásúak aránya Németországban. Ezt mondta a szövetségi munkaügyi hivatal munkaerőpiaci és foglalkoztatási kutatóintézetének (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung - IAB) vezető migrációs szakértője egy hétfői lapinterjúban.
Vágólapra másolva!

Herbert Brücker a Die Welt című lapban közölt interjúban azzal kapcsolatban, hogy az intézet számításai szerint Németországnak 2060-ig éves átlagban 400 ezer bevándorlóra van szüksége a gazdasági teljesítőképesség megőrzéséhez, elmondta, hogy

az európai uniós társországokból, például a Romániából és Bulgáriából, de a Spanyolországból és Portugáliából érkező bevándorlás jelentősége is egyre csökken,

mert egyre kevesebb a kivándorlásra hajlandó fiatal, és csökkennek a jövedelmi különbségek Nyugat- és Kelet-Európa között.

Azt is mondta, hogy ezért Németországnak "egyre érdekesebb" lesz az EU-s szomszédság, például a nyugat-balkáni térség és Ukrajna. A viszonylag fiatal lakosság miatt a Közel-Kelet is "releváns", Ázsiának pedig már most igen fontos szerepe van a magas képzettségű emberek bevándorlásában. Ezt jelzi például, hogy a németországi felsőoktatási intézményekben tanuló külföldiek körében a kínaiak alkotják a legnagyobb csoportot, a Fülöp-szigeteken pedig különleges, külföldi munkavállalásra felkészítő ápolóképző intézmények működnek, amelyekből Németországba és érkeznek végzett szakemberek. Afrika egyelőre "nagy talány", a kontinensről érkező bevándorlás nem jelentős, és nem tudni, hogy miként alakulhat a jövőben.

- mondta Herbert Brücker. A bevándorlók, illetve bevándorló családból származók aránya a jelenlegi nagyjából 25 százalékról legkevesebb 35 százalékra emelkedik majd, de akár a 40 százalékot is meghaladhatja.

A 2040-re várható helyzetre jó példa Frankfurt, amelynek lakosságában nagyjából 50 százalékos a migrációs hátterűek aránya, vagy Berlin, ahol 35 százalék ez az arány.

„Amit ma a nagyvárosokban látunk, az a jövőben az egész országban megszokott lesz. A nagyvárosokban 2040-re még magasabbra, 65-70 százalékra emelkedik majd a bevándorlók aránya" - mondta Herbert Brücker.