Kegyetlen nagyot hibáztak az orvosok a rossz diagnózissal

2019.11.04. 17:27

Hónapok óta hátfájdalmai voltak egy húszéves édesanyának, így orvoshoz ment. Megnyugtatták: nincs semmi komoly baj, isiász alakult ki nála. Az angliai Hatfildben élő Lois Parker azonban képtelen volt elfogadni az orvosok diagnózisát, és eleinte maga kezdett el kutakodni a neten, később pedig egy másik szakemberrel is megvizsgáltatta magát. Az első diagnózist 2018 áprilisában kapta, és csak szeptemberre derült ki, mi az igazság: negyedik stádiumú neuroblastomája van - írja a Bors.

Ez betegség egy kifejezetten kisgyermekeknél, jellemzően ötéves kor alatt kialakuló rákos megbetegedés. Noha gyermekkorban ez a harmadik leggyakoribb rákfajta, felnőtteknél olyan ritka, hogy még pontos kezelési terv sem létezik rá. Kétmillió felnőttből egyet érint csupán, így nem csoda, hogy az orvosok is értetlenül áltak a húszéves, egygyermekes édesanya diagnózisa felett, és valójában fogalmuk sincs, miért is alakult ki nála egy gyerekbetegség - írja a Bors a Daily Mail cikke alapján.

Lois betegségének stádiuma miatt gyakorlatilag a diagnózis után azonnal meg kellett kezdeni az agresszív kezelést (kemoterápiát, sugárkezelést, csontvelőátültetést, immunterápiát) - ami nem csak a szervezetát viselte meg nagyon, de kislánya, Lexi életének fontos pillanatait is ki kellett hagynia.