Németh Zsolt: Nem kérünk semmilyen migránskvótából

2019.11.04. 13:02

A törvényeket mindenkinek be kell tartania - mondta Dömötör Csaba Gréczy Zsolt azon felszólására, amiben a DK-s politikus a Varju László elleni eljárásokat kifogásolta. Németh Zsolt napirend előtt arról beszélt, hogy a régi brüsszeli vezetés továbbra is a kötelező kvóták mellett áll, de azt a Fidesz továbbra is teljes mértékben elutasítja. Több fontos személyi kérdésről dönt az Országgyűlés hétfőn kezdődő kéthetes ülésén.

Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtt arról beszélt, hogy Magyarország számára alapvető fontosságú a Kelet és Nyugat közötti jó együttműködés. Hazánk érdekelt benne, hogy minden nagyhatalommal, így Oroszországgal is jó viszonyban legyen, éppen ezért látogatott Magyarországra Vlagyimir Putyin orosz elnök. A politikus arra is emlékeztetett, hogy a közel-keleti biztonság fenntartása is alapvető érdeke hazánknak, éppen ezért is veszünk részt a közel-keleti keresztény közösségek helyzetének rendezésében. Németh Zsolt elmondta, hogy az ország elemi érdeke, hogy a szíriai stabilizáció sikeres legyen. A Fidesz politikusa a kvótaperről azt mondta, hogy a távozó brüsszeli bizottság továbbra is ragaszkodik a migránskvótához, de a magyar választók egyértelműen kiálltak eddig a kvótákkal szemben.  Nem kérünk semmilyen migránskvótából – jelentette ki Németh Zsolt. 

Németh Zsolt: Nem kérünk a migránskvótákból (korábbi felvétel)Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nagyon jelentős a magyar katonai részvétel Kurdisztánban

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára válaszában közölte, hogy az Oroszországgal való kiegyensúlyozott kapcsolatoknak komoly eredményei vannak, így szerencsére a gáztározóink mára tele vannak, és biztosítva van Magyarország gázellátása. A keresztények megvédéséről azt mondta, hogy komoly segítséget ad az ország az üldözött keresztényeknek. Emlékeztetett arra is, hogy  Magyarország jelentős katonai erővel vesz részt a kurd területek biztonságának a fenntartásában, mivel Erbílben jelenleg is 166 magyar katona van. Ennél több fegyveressel csak Németország és az Egyesült Államok van jelen a térségben - mutatott rá a külügyi államtitkár. Törökország kapcsán arról beszélt, hogy nagyon komoly befolyással bír a Balkánon, és ezért is oda kell figyelni rájuk.

A család védelme volt a középpontban

Vejkey Imre, a KDNP képviselője napirend előtti felszólalásában emlékeztetett arra, hogy október 24-26 között tartották meg a III. nemzeti imareggelit. 26 ország politikusa vett részt a rendezvényen – tette hozzá. Az imareggeli középponti témája a teremtett világ, és benne a család védelme volt. Az emberiség legfontosabb problémája, hogy eltávolodott Istentől – mondta a KDNP politikusa. Rétvári Bence válaszában közölte, hogy az Egyesült Államokban már nagyon komoly hagyománya van az imareggeliknek. Ezeken az elnökök is, pártállástól függetlenül részt vesznek - mondta.

Gyurcsányék folyamatosan gáncsoskodnak Brüsszelben

Dömötör Csaba Gréczy Zsolt napirend előtti felszólalására adott válaszában arról beszélt, hogy nem kommentálnak semmilyen folyamatban lévő ügyet. A DK képviselője arról beszélt, hogy szerintük koncepciós eljárás folyik Varju László ellen. A törvényeket mindenkinek be kell tartania – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Könnyen felmegy az embernek a vérnyomása, ha a DK szónokol jogállamiságról – mondta Dömötör. 

Az, hogy az ország mire számíthat a DK-tól, jól látszik, hogy Brüsszelben a saját országuk jelöltjeit folyamatosan gáncsolják.  Dömötör szerint a DK azért kampányol, hogy az ország ne kaphasson uniós forrásokat, hanem politikai alapon akarják szétosztani a városok között. Arra is emlékeztetett az államtitkár, hogy újabb uniós forrásokra fáj a Gyurcsány-párt foga, pedig korábban már százmilliókat nyertek el Brüsszelből.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára napirend előtti felszólalásra válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én. Mellette Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. MTI/Balogh ZoltánForrás: MTI/Balogh Zoltán

Elképesztő párhuzammal élt az MSZP elnöke

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke napirend előtt arról beszélt, hogy a kormány megfélemlíti az ellenzéket. Közölte, hogy nem támogatják Polt Péter és Handó Tünde megválasztását. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a felvidéki magyarok kitelepítése és a szírek hazatérése között párhuzamot vont a szocialisták elnöke. Arról is beszélt, hogy furcsa, hogy az MSZP beszél a sajtószabadság megszűnéséről, miközben a legolvasottabb internetes portál és a legnézettebb televízió ellenzéki hangvételű. Szemben a baloldali kormányzás időszakával most kiszámíthatóság jellemzi a gazdasági életet, és az emberek is tudnak tervezni - tette hozzá.

Budapest, 2019. november 4. A közelmúltban elhunyt parlamenti képviselőkről emlékeznek meg az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. november 4-én. MTI/Kovács AttilaForrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Kovács Attila

Fontos szavazások lesznek

Az Országgyűlés hétfőn újabb kilenc évvel meghosszabbíthatja a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés 13 órakor, a közelmúltban meghalt Nagy-Bozsoky József korábbi MDF-es képviselőre történő emlékezéssel kezdődött, amit napirend előtti felszólalások követtek.  A Fidesz nevében Németh Zsolt beszél majd aktuális ügyekről címmel napirend előtt. 

Az interpellációkra ezúttal is két óra áll rendelkezésre, majd három személyi javaslatról döntenek egyórás titkos szavazáson.

Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyész újraválasztására Áder János köztársasági elnök tett javaslatot. Handó Tünde, az OBH vezetője Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyét veheti át a Fidesz-KDNP jelölése után. Szalayné Sándor Erzsébet pedig a nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettesi posztot töltheti be megválasztása esetén. A képviselők szintén az első ülésnapon tehetik fel azonnali kérdéseiket, amire ezúttal is hatvan perc áll rendelkezésre.

A parlament aktuális ülése kedden és szerdán folytatódik, majd november 11-én, hétfőn zárul.