Farkas Örs: Egyre gyakrabban húzza meg a török kormány a vészcsengőt

Vágólapra másolva!
Farkas Örs politikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója a Heti Tv Pirkadat című műsorában a közel-keleti helyzetet elemezte, benne Magyarország szerepével.
Vágólapra másolva!

Az elemző legelőször beszélt a magyar-izraeli kapcsolatokról, amelyekről azt jelentette ki, évek óta nagyszerű a kapcsolat a két állam között, amin a magyar kormány a jelenlegi izraeli belpolitikai helyzettől függetlenül nem kíván változtatni.

Mindeközben ma érkezik Magyarországra a legfontosabb európai szövetséges, Németország külügyminisztere, aki egy igen intenzív külpolitikai helyzetben jön, hiszen nemrég járt nálunk az orosz elnök, a héten fogadja Magyarország a török elnököt, de sok más tárgyalódelegáció jön még. Azt most nem lehet megtudni még, hogy mi is áll a német külügyminiszter látogatása mögött, talán az új Európai Bizottság körüli megbeszélések szolgáltathatnak alapot.

Ám az is igaz, hogy a török elnök, Erdogan látogatása mögött más okok húzódnak meg, többek között lehet arra is gondolni, hogy a török kormány egyre gyakrabban húzza meg a vészcsengőt a náluk lévő több mint hárommillió, egyes vélemények szerint már négymillió menekült kapcsán. Az is látható, hogy a menekülteket Törökország a balkáni útvonalon folyamatosan szivárogtatja Európába. Ezzel együtt Erdogan azt mondja, kell egy új megállapodás az EU-val, aminek a fejében Szíria felé nyitja meg a kapukat, ám ha ezt nem sikerül létrehozni, akkor bizony Európába mehetnek a menekültek.

Farkas Örs szerint a török elnök már tulajdonképpen figyelmen kívül hagyhatja a korábbi, be nem tartott európai ígéreteket, a vízummentességről, a lehetséges csatlakozásról, ma már csak egyetlen dolog érdekli, ez pedig az Európai Unió pénze. Az EU gazdag, de gyenge és Erdogan ezt ismerte fel, most éppen a saját erős hadseregének a szolgáltatását árulja, hiszen ezzel az erővel képes egyelőre a menekülteket maguknál tartani. Pénzre szükség van, hiszen Törökország a szír konfliktusban egy háborúban vesz részt, igaz, ezzel egyfajta európai értékeket is védenek, hiszen most az a cél, hogy a menekülteket egy szír demilitarizált zónába vigyék.