Korrupcióellenes főpolgármester-helyettes: Nem vagyok tájékozott a kispesti ügyekben

Fővárosi Közgyűlés alakuló ülés 2019.11.05.
Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén a Hír TV megkérdezte Budapest korrupcióellenes főpolgármester-helyettesét arról, mit gondol a kispesti szocialisták botrányáról. "Őszintén szólva ebben most nem szeretnék nyilatkozni, mert nem vagyok nagyon tájékozott a kispesti ügyekben" - érkezett a válasz a momentumos Kerpel-Fronius Gábortól, aki még azt is hozzátette, ő inkább az átláthatóságért felel. Gajda Péter is nyilatkozott a hírcsatornának, szerinte Lackner Csaba csak bizonyítani akar, és nincs akadálya annak, hogy beüljön valamelyik bizottságba. 
Vágólapra másolva!

Ugyan a tegnapi napon a Fővárosi Közgyűlés balliberális képviselői lelkesen osztogatták maguknak a többmilliós fizetéseket, a Lackner-ügy kommentálásában már kevésbé voltak aktívak. Bár sokáig úgy tűnt, nem áll kötélnek, végül a Hír TV-nek sikerült megszólítania a kispesti korrupciós botrány második számú szereplőjét, Gajda Péter polgármestert. Előzetesen érdemes pár mondatot szólni arról, mi is történt korábban az ügyben: a választási kampányban nyilvánosságra került felvételeken Lackner Csaba XIX. kerületi MSZP-s képviselő bekokainozva arról beszélt, hogy aki a kerületi politikából évente nem keres 100 millió forintot, az hülye, és több terhelő állítást is megfogalmazott Gajda Péterrel, és Kránitz Krisztiánnal, a kerületi vagyonkezelő vezetőjével kapcsolatban. Mesés meggazdagodások, luxusingatlanok vásárlása, és a haveri körnek kifolyatott súlyos milliók - nagyjából így foglalható össze a kispesti botrány.

Csaba csak bizonyítani akar!

A vádak szerint az ügyben szintén érintett Gajda most az alábbi megállapításokat tette társairól:

  • Lackner Csaba csak bizonyítani szeretné az igazát, és úgy látja, bármelyik bizottságba beülhet majd az új ciklusban is;
  • nem lát olyan okot, ami miatt Kránitz Krisztián ne lehetne továbbra is a kispesti vagyonkezelő élén.

Ennél még pártja, az MSZP is tovább jutott: a napokban egy ultimátumot követően kizárta Lacknert a szervezetből. A Párbeszéd parlamenti frakciójában helyet foglaló szocialista politikus, Burány Sándor pedig egészen odáig merészkedett, hogy arról beszélt, Lackner beszámíthatatlan állapotban fecserészett, ezért nem kell adni a szavára. "Lackner Csabával minden politikai kapcsolatot megszakítottunk, én személy szerint magánbeszélgetéseket sem folytatok vele" - nyugtázta dühösen a kispesti szocialisták körében elismerésnek örvendő politikus. Ez már csak azért is érdekes, mert Gajda a Hír TV-nek most arról beszélt, hogy vasárnap telefonon egyeztetett Lacknerral.

Gajda Péter kispesti polgármester a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Fotó: Polyák Attila - Origo

"Nem vagyok tájékozott a kispesti ügyekben"

A hírcsatornának sikerült szóra bírni a korrupciós botrány kapcsán Budapest korrupcióellenes főpolgármester-helyettesét, a momentumos Kerpel-Fronius Gábort is. Mint ismert, a Momentum Mozgalom a magyarországi korrupcióellenes harc egyik képviselőjének tartja magát, ehhez mérten érdemes olvasni az alábbi párbeszédet.

  • Kerpel-Fronius Gábor: Őszintén szólva ebben most nem szeretnék nyilatkozni, mert nem vagyok nagyon tájékozott a kispesti ügyekben.
  • Hír TV: Ki fogja kivizsgálni a kispesti ügyet?
  • Kerpel-Fronius Gábor: Ezt nem tudom (fejrángatás közepette)
  • Hír TV: Nem Önhöz fog tartozni a jövőben az ügy?
  • Kerpel-Fronius Gábor: Az én területem elsősorban az átláthatósági folyamatok helybe rakása.
  • Hír TV: Nem fontos az, hogy egy fővárosi kerületben átlátható legyen, hogy a politikusok hogyan osztanak szét pénzeket.
  • Kerpel-Fronius Gábor: De, ez elsőrendű fontosságú, és azt gondolom, hogy ezeket a vizsgálatokat meg kell ejteni. Ha kiderül, hogy a felvételek valódiak, akkor tarthatatlan, ami a XIX. kerületben történik.

Utolsó mondatából arra lehet következtetni, hogy Kerpel-Fronius Gábor továbbra sem ismeri el a felvételek eredetiségét. Mint ismert, korábban Soproni Tamás az ATV élő adásában kérte számon a szocialista Harangozó Tamást, hogy ne beszéljen félre, a felvételeken Lackner látható.

Kerpel-Fronius a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén Fotó: Polyák Attila - Origo

Gajdának egyébként holnap is meglesz a lehetősége, hogy magyarázatot adjon a történtekre, illetve az őt ért vádakra. Ahogy beszámoltunk róla, csütörtökön fél ötkor tartja alakuló ülését a kispesti képviselő-testület, a meghívó szerint már a második napirendi pontban szerepet kap a korrupciós botrányba keveredett polgármester.