Niedermüller alaposan megemelte az új balliberális erzsébetvárosi vezetés fizetését

Niedermüller Péter, DK
Budapest, 2017. november 18. Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselő beszédet mond a pártja országos választási programbemutató salgótarjáni rendezvényén 2017. november 18-án. MTI Fotó: Komka Péter
Vágólapra másolva!
Előbb szavakkal, majd tettekkel is megidézte a kommunista-szocialista nosztalgiát Niedermüller Péter, Erzsébetváros frissen megválasztott gyurcsányista polgármestere, egyből az alakuló közgyűlésen. A Brüsszelben megbukott politikus láthatóan sokat tanult az olyan politikai „szuperlatívuszoktól", mint Jean-Claude Juncker és Frans Timmermans, hiszen hazatérvén első dolga az MSZMP nosztalgikus megidézése volt, majd ezek után - persze közpénzből - alaposan megjutalmazta a baloldali barátait. 
Vágólapra másolva!

Korábban a Karácsony Gergely vezette Zugló volt a baloldali kifizetőhelyek fellegvára, azonban az október 13. választás eredményeképpen ezt az övezetet immáron majdnem az egész fővárosra kiterjesztette az úgynevezett összefogás.

Az egyik ilyen szerencsétlenül járt kerület Erzsébetváros, ahol most a gyurcsányista bukott EP-képviselő, Niedermüller Péter épített ki kliensrendszert

- hívja fel rá a figyelmet a PestiSrácok.

Niedermüller Péter Forrás: MTI/Komka Péter

Több szempontból sem nevezhető szokványosnak (sem normálisnak) a VII. kerületi önkormányzati testület hétfői alakuló ülése, melyen Niedermüller bemutatta, mire számíthatnak az őt megválasztó polgárok a következő öt évben.

A választások után egyébként felmondott Erzsébetváros teljes jogi osztálya, előre sejtve Niedermüller vezetésének következményeit, így az alakuló ülés volt az egyetlen testületi ülés, melyet még a városrész jogi stábja össze tudott készíteni.

Niedermüller pedig tisztában van vele mi a fontos a kerületnek, így azt vette napirendi pontra, mielőtt teljesen megbénul Erzsébetváros rendeletalkotó testülete:

ez pedig baloldali barátai kifizetése.

Ennek megfelelően letett egy javaslatot az ellenzéki többségű képviselő testület elé, amely aztán meg is szavazta sajátjainak a jelentős béremelést.

A javaslat szerint az eddigi egy rendes és egy társadalmi megbízású alpolgármester helyett immáron 4 teljes jogkörrel (és persze fizetéssel) felruházott alpolgármester lesz, akik szép fizetést is kapnak mások adójából:

a polgármesteri tiszteletdíj 85 százalékát, fejenként 847 600 forintot és 127 140 forint „költségtérítést", azaz összesen havi 974 740 forintot vihetnek haza.

Ez a teljes ciklus alatt 233 937 600 forintot jelent a 4 alpolgármesternek.

Mindezért eddig csupán a Himnuszt kellett végighallgatniuk, illetve a saját béremelésükről szóló javaslatot kellett elfogadniuk.

Niedermüller sajnálja, hogy nincs már MSZMP

Ha nem ismernénk Niedermüller első határozatát, akár azt is mondhatnánk, hogy múltidézéssel nyitotta a testület ülését, így viszont inkább a jövőkép vázolásának nevezhetjük elszólását, melyben az MSZP frakcióját MSZMP-ként konferálja fel a lenti felvételen.

A kiszóláson a legtöbben meg sem lepődtek a teremben, csupán finoman helyreigazították, megosztva vele a tényt,

miszerint az MSZMP már nem létezik.

Niedermüller ezt tudomásul vette, csupán annyit reagált, hogy

majd folytatta a frakciók felsorolását.

Budapest több kerületéből is baloldali kifizetőhely lett

Ahogy arról az Origo már beszámolt,

Pesterzsébeten (XX. kerület) az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt.

A DK és az MSZP hatalomgyakorlási módszereire, illetve a fizetésemeléssel való egyet nem értésre hivatkozva, az ellenzéki érdekszövetségből kihátrált a Momentum Mozgalom. A liberális párt helyére álló Jobbikot az MSZP és a DK viszont azonnal városházi pozíciókhoz juttatta.

A kihátrálás azonban nem jellemző a Momentum egészére, hiszen

Újpalotán (XV. kerület) a Momentum két képviselője is megszavazta az alapilletmény jelentős, ötvenszázalékos emelését.

Újbudán a DK-s polgármester László Imre előterjesztése nyomán a törvény alapján adható legmagasabb bért szavazták meg az alpolgármestereknek, ráadásul

az új ciklusban a korábbi kettő helyett négy helyettese lesz a kerület első emberének.

A DK-s Bakai-Nagy Zita; a párbeszédes Barabás Richárd; a szocialista Hintsch György bruttó 928 100 forintot (költségtérítés: bruttó 139 200 forint), a momentumos Orosz Anna pedig bruttó 979 100 forintot (költségtérítés: bruttó 146 900 forint) vihet haza.

Újbudán felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat is. Növelték a bizottságok számát, amely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek, ezenkívül több lesz a tanácsnok is. Így

egy bizottsági elnök, aki tanácsnok is egyszerre, a bruttó 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett bruttó 426 ezer forintot vihet haza.

A szocialista Szaniszló Sándor vezette, ellenzéki többségű XVIII. kerületi képviselő-testület pedig egyszerűen megduplázta a saját fizetését.