A szavazófülkébe is bekísértek választópolgárokat Jászberényben

Újpesti Bajza József Általános Iskola, 29. szavazókör, Önkormányzati választások 2019, szavazólap, szavazás, urna
Vágólapra másolva!
Büntető feljelentést tesz az október 13-i választáson elkövetett cselekmények miatt Jászberény kormánypárti polgármesterjelöltje. Szabó Tamás erről a Hír TV Magyarország élőben című műsorában beszélt annak kapcsán, hogy megismétlik a polgármester-választást az észak-alföldi városban vasárnap. A politikus szerint a területi választási bizottság határozata megállapítja: csalással nyert 14 szavazattal a jobbikos polgármesterjelölt Jászberényben.
Vágólapra másolva!

A jászsági fővárosban október 13-án tartott polgármester-választást a jobbikos Budai Lóránt nyerte, aki a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben indult. Budai 14 szavazattal többet gyűjtött a fideszes Szabó Tamásnál, a képviselő-testületbe 7 fideszes mellett a Közösen Jászberényért Egyesület néven induló ellenzék 6 jelöltje, továbbá a Mi Hazánk 1 képviselője jutott be. Az észak-alföldi várost 2010 óta irányító Szabó azonban megtámadta a helyi választási bizottság által megállapított eredményt, a területi választási bizottság pedig megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, melyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták, hanem a választás eredményét is.

Egyértelműen kijelenthető, hogy csalás történt helyben a választások során? - kérdezte Földi-Kovács Andrea műsorvezető. A választásra vonatkozó szabályok és a választók jogainak olyan szintű megsértése, amely

- mondta Szabó Tamás, a Fidesz-KDNP jászberényi polgármester-jelöltje.