Cseh Katalin is beszállt a románok oldalán az elnökválasztási kampányba

2019.11.07. 12:57

Nicu Ștefănuță, a centrista USR-PLUS pártszövetség EP-képviselőjének a nagyszebeni európai parlamenti irodája megnyitóján vett részt a momentumos Cseh Katalin, aki nem győzött hízelegni a román testvérpárjuk politikusának. Cseh - jó balliberálishoz híven – beszédében egyetlen szóval sem állt ki az erdélyi magyarok jogegyenlősége mellett, és nem is határolódott el az USR-PLUS társelnökének, a Renew Europe EP-frakciójuk vezetőjének, Dacian Cioloșnak a magyarellenes tevékenységétől. Épp ellenkezőleg - Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan - a romániai elnökválasztásokba beavatkozva a súlyos korrupciós botrányba keveredett Dan Barna elnökjelöltet biztosította a támogatásáról a magyar Kelemen Hunorral szemben. A korrupcióra csupán papíron érzékeny Cseh „természetesen" nem említette meg Barna korrupciógyanús ügyeit sem. A balliberális kettős mérce már csak így működik.

A közösségi médiában megjelent posztok alapján, Cseh Katalin momentumos EP-képviselő november elsején látogatott el az erdélyi szászok történelmi központjába, Nagyszebenbe, ahol részt vett a román testvérpártjuk, az USR-PLUS politikusának, Nicu Ștefănuță európai parlamenti irodájának a megnyitóján.

Cseh románul is köszöntötte a megnyitón az USR-PLUS jelenlévő, harmadrangú politikusait. Ezt követően a romániai közéletben értelmezhetetlen, tipikus budapesti balliberális közhelyeket puffogtatott, majd kiemelte a korrupció elleni harc fontosságát, ami eléggé ironikus annak türkében, hogy a Momentum romániai testvérpártjának az államelnökjelöltje, Dan Barna súlyos korrupciós botrányba keveredett. 

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a román hatóságok közel 6 millió euró uniós támogatás lenyúlásával és haveri körökben való szétosztásával gyanúsítják Barnát.

Dan BarnaForrás: Wikimedia/Dan.chent

Cseh Katalin – nyilván ismét a korrupció elleni harc jegyében – üdvözölte Laura Codruța Kövesi kinevezését az Európai Ügyészség élére, de arról valahogy „elfejtetett" beszélni, hogy Kövesi neve 17 korrupciós aktában szerepel. 

A momentumos politikus nagyszebeni performanszát nem lehet másképp értelmezni, mint hogy kiállt az európai uniós adófizetők meglopásával gyanúsított román Dan Barna elnökjelöltsége mellett,  a feddhetetlen múltú és sokkal tapasztaltabb magyar jelölttel, Kelemen Hunorral szemben.

Cseh - jó balliberálishoz híven – beszédében viszont egyetlen szóval sem állt ki az erdélyi magyarok jogegyenlősége mellett,  és nem is határolódott el az USR-PLUS társelnökének, a Renew Europe EP-frakciójuk vezetőjének, Dacian Cioloșnak a magyarellenes tevékenységétől.

Cseh Katalin korábban még pózolt is Cioloșsal.

Forrás: Origo-INSTAGRAM

A momentumos EP-képviselő „természetesen" nem találkozott az erdélyi városban RMDSZ Szeben megyei területi szervezetének képviselőivel.

A nagyszebeni európai képviselői iroda esemény kampányjellegét mi sem tükrözi jobban, mint Nicu Ștefănuțănak a közösségi oldalán közzétett bejegyzése, miszerint „örül a Momentum erdélyi jelenlétének", és – szerinte – „a magyarok nem a Fideszt és az RMDSZ-t jelentik".

Forrás: FACEBOOK

A kampányeseményen – nyilván a „liberális" tolerancia jegyében – persze nem lehetett látni sem magyar, sem erdélyi, sem székely zászlót, de Cseh Katalint – a videó alapján - ez egyáltalán nem zavarta. 

A momentumos politikus a megnyitó végén még hozzátette, hogy  az Európai Parlamentben remekül együtt tud működni az USR-PLUS képviselőivel, ami arra enged következtetni, hogy Cseh Katalint sem a korrupció, sem a magyarellenesség nem zavarja. 

Fekete-Győr András is a korrupciós botrányba keveredett román jelöltet támogatja a magyarral szemben

Szintén beszámoltunk róla, hogy Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, vasárnap, az USR-PLUS pártszövetség kolozsvári kampányrendezvényén a támogatásáról biztosította a súlyos korrupciós botrányba keveredett Dan Barna államelnökjelöltet, Kelemen Hunorral szemben.  Fekete-Győr azt is állította, hogy az USR-PLUS-nak komoly kisebbségvédelmi programja van, a pártszövetség programjának az alapos átvizsgálása után azonban kiderült, hogy abban egy szó sem szerepel az erdélyi magyarok, illetve más romániai nemzeti kisebbségekről sem. 

A Momentum elnöke tehát vagy nem olvasta el az USR-PLUS angol, illetve magyar nyelven is elérhető programját, vagy egyszerűen hazudik.

Dan Barna egyébként korábban arról beszélt, hogy szerinte meg kell haladni az etnikai szavazást, meg úgy általában ezt az egész etnikai kérdést.  Barna kampánybeszédeiben pedig tudatosan csak a román nemzetiségűeknek kommunikál, ami eléggé nonszensz egy olyan soknemzetiségű országban, mint amilyen Románia.

Nemcsak Romániában, Brüsszelben is tolerálja a korrupciót a Momentum

Annak ellenére, hogy romániai testvérpártjához hasonlóan – papíron – a Momentum is „harcol" a korrupció ellen, valójában Brüsszelben megszavaz minden olyan korrupcióval, hivatali visszaéléssel és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított, illetve később hivatalosan is megvádolt politikust, aki az ő EP-frakciójukban (Renew Europe) politizál, és bírja Emmanuel Macron francia államfő, valamint Charles Michel belga Európai Tanács-elnök, volt kormányfő támogatását.

Jó példa erre Cseh Katalin, aki az Európai Parlament kutatási és energiaügyi (ITRE) bizottságának a tagjaként a szavazatával támogatta a korrupcióval és hivatali visszaéléssel vádolt francia liberális biztosjelöltet, Sylvie Goulard-t. 

Az európai adófizetőket 45 ezer euróval megkárosító, és a keresetét részben eltitkoló Goulard egyébként nem ment át a bizottsági meghallgatáson.

A Momentum másik EP-képviselője, Donáth Anna, aki a bel- és igazságügyi együttműködésért felelős bizottság (LIBE) tagja, szintén megszavazott egy korrupcióval gyanúsított liberális biztosjelöltet, a belga Didier Reynderst.

Cseh Katalin és Donáth Anna JúliaForrás: MTI/Illyés Tibor

A 11 titkosszolgálati jelentés által alátámasztott, gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolt Reynders amúgy átment a meghallgatáson, vélhetően azért, mert Macron és Michel közeli szövetségesének számít.

Reagált az RMDSZ és a magyar kormánypárt a Momentum provokációjára

Kelemen Hunor államelnökjelölt közösségi oldalán megjelent egy videó, amelyben egy fiatal lány látható, aki a Momentumnak odaszúrva arról beszélt: Dan Barna nem ismeri el, hogy van egy kisebbségi helyzet Romániában, neki csak az erdélyi magyarok szavazatai kellenek. November 11-én el fogja felejteni, hogy vannak magyarok Romániában - fogalmazott, hozzátéve, hogy november 10-én csak azért sem fog otthon ülni, elmegy szavazni, és a magyar jelöltre fogja adni a voksát.

Facebook-oldalán egy táblával üzent Fekete-Győr Andrásnak Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára, aki azt kifogásolta, hogy a Momentum inkább egy korrupcióval gyanúsított román politikust támogat a romániai államfőválasztáson, mintsem a magyar jelöltet. 

Kedves Fegyőr! Nekünk meg az az alap, hogyha van magyar jelölt, akkor azt támogatjuk! - tette egyértelművé a magyar álláspontot Orbán Balázs.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért, illetve Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzetpolitika tekintetében a momentumos Fekete-Győr András a volt SZDSZ-es, jelenleg DK-s Bauer Tamás gyurcsányista, nemzetellenes hagyományát viszi tovább.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK